ERRE gyertek!

Előfizetek

Gyülekezeti szállás a templomkertben

Esztergom neve a legtöbbünknek a bazilikát, a történelmi fővárost, a katolikus egyház központját idézi fel. Kevesebben tudják, hogy a városnak élő, növekvő református gyülekezete van – olyan közösség, amely az elmúlt évtizedekben nemcsak megmaradt, hanem szemmel láthatóan gyarapodott is. Ennek a növekedésnek az egyik kézzelfogható jele az ERRE Gyülekezeti ház és Szálláshely, amely ma már vendégeket is fogad.

Az Esztergomi Református Egyházközség nagy feladatra vállalkozott, miután 2009-ben visszakapta a templomkert azon részét, amelyet 1964-ben az államhatalom elvett a gyülekezettől. Anno a fákat kivágták, a kerítést lebontották, és bár a hívek még kegyelmi kérvényt is írtak Kádár Jánosnak, a terület végül hosszú évtizedekre elveszett számukra. A gondozott kert helyén nővérek és orvosok részére szállót épített az akkori tanács – emlékezik vissza a gyülekezet beosztott lelkipásztora, a ház vezetője, Ágostonné Apáti Gabriella.

Modern megjelenésű épület áll az egykori nővérszálló helyén

– Amikor 2003-ban idekerültünk, még laktak néhányan a házban, de már akkor is rossz körülmények között. Mire visszakaptuk, borzalmas állapotban volt az épület, a lebontás helyett mégis a felújítás mellett döntött a presbitérium – idézi fel a kezdeteket a lelkipásztor.

VIRTUÁLIS TEMPLOMBŐVÍTÉS

Az hamar eldőlt, hogy nem egyszerű gyülekezeti házat szeretnének, hanem plusz funkcióval bíró központot, amely így nemcsak az egyre bővülő esztergomi reformátusság új otthona lehet, hanem szálláshely is, elsősorban gyülekezeteknek, református közösségeknek lehetőség lelki hétvégékre, elcsendesedésre.

A terveket egy presbiter, Máté Edina készítette. A megvalósításban sokat segített, hogy tíz éve az esztergomi eklézsia kapta meg a reformáció hónapjának perselypénzadományát. – Az első ütemben az alsó szint, a közösségi terek készültek el, megvalósult a virtuális templombővítés: a nagyteremben kivetítőn lehet követni a templomban zajló eseményeket, ugyanígy a két gyermek-istentiszteleti helyiségben és a baba-mama szobában – magyarázza Ágostonné Apáti Gabriella.

A lelkész hozzáfűzi, hogy kevés ekkora befogadóképességű és felszereltségű terem érhető el a városban, így hamar kedvelt rendezvényhelyszínné vált a gyülekezeti központ, gyakoriak az esküvők, családi események, konferenciák, de már tartottak itt kórházi nővéreknek is továbbképzést.

JÓ MEGÉRKEZNI

A szállás megtervezésében az egyszerűségre törekedett a gyülekezet: a hófehér falak a tisztaságot tükrözik, a szobák funkcionális berendezése rímel a református puritánságra, de aszketizmusról szó sincs. Az ERRE gyülekezeti szállás mind a tizenhat szobája légkondicionált, saját fürdőszobával és egy kis hűtővel. Szintenként egy-egy konyha is a lakók rendelkezésére áll, amelyben kávéfőző, fagyasztórésszel is bíró hűtő, mikrohullámú sütő, illetve teljes értékű tűzhely is található, természetesen tálak, tányérok, bögrék, evőeszközök társaságában.

Kedves Olvasó!

A teljes cikk elolvasásához előfizetéssel kell rendelkeznie! Kérjük tekintse meg ajánlatunkat!