... olvassuk a római levélben, többen beleütköztek már. Egyeseket kiválaszt és kiemel Isten az emberek, népek közül, másokat pedig elvet? Jákób és Ézsau történetére utal Pál is: „…meg van írva: »Jákóbot szerettem, Ézsaut pedig gyűlöltem«.” (Mal 1,2; Róm 9,13) A gyűlölet szó itt nem érzelmet, hanem mellőzést, a második helyre tételt jelenti, nem többet. Csak annyit, hogy noha ő az elsőszülött, mégsem ő viszi tovább az áldásvonalat. Jákób nagyon akarta az áldást, küzdött érte mindenféle nemtelen eszközzel.

Zsarolással kicsikarja az éhes testvértől, azután hazugsággal, megtévesztéssel vak édesapjától. Ézsau viszont nem törődik vele. „Mindjárt éhen halok; mit számít nekem az az elsőszülöttségi jog?” (1Móz 25,32) A Károli-fordítás kicsit szelídebb és reálisabb: „Ímé, én halni járok, mire való hát nékem az én elsőszülöttségem?” Ebben a változatban több a lemondás, mintha nem is tudna vagy akarna nagyon berendezkedni, vagyont szerezni a jelenvaló világban, az állandó életveszélyben. „Ennyire semmibe vette Ézsau az elsőszülöttségi jogot.” (34) Kizárta magát Isten áldottainak közösségéből, az üdvtörténetet hordozók leszármazási vonalából, de nem az üdvösségből. Csak abból, hogy ő örökölje és örökítse az áldást.

De ha van kiválasztás, mit tehetünk mi? Semmit. Isten szuverén Úr, azt választja, akit akar. Hiába igyekszünk, akarunk, futunk. Egyúttal azonban van egy másik olvasat, amelyet Pál apostol így ír máshol: „Sőt, azokat választotta ki Isten, akik a világ szemében bolondok, hogy megszégyenítse a bölcseket, és azokat választotta ki Isten, akik a világ szemében erőtlenek, hogy megszégyenítse az erőseket, és azokat választotta ki Isten, akik a világ szemében nem előkelők, sőt lenézettek, és a semmiket, hogy semmikké tegye a valamiket, hogy egyetlen ember se dicsekedjék az Isten színe előtt.” (1Kor 1,27–29) Magáért beszél, nincs mivel dicsekedni.

Pál a saját életén tapasztalja ezt. Tudós farizeus, egyetemi tanár lehetett volna, de Jézus kiválasztotta, apostolai közé soroltatik, noha eredetileg nem volt az. „Vajon nem igazságtalanság-e ez az Istentől?” (Róm 9,14) Ne gyötörjük ezzel magunkat, mert a választottaknak Isten nem kímélő életmódot, hanem szenvedéssel teli életutat ad. „Hiszen így szól Mózeshez: »Könyörülök, akin könyörülök, és irgalmazok, akinek irgalmazok.« Ezért tehát nem azé, aki akarja, sem nem azé, aki fut, hanem a könyörülő Istené.” (Róm 9,15–16) Aki Isten könyörülő arcát látja a Krisztusban, annak van igazán célja a futáshoz, és akarja is az ő irgalmasságát továbbadni.