A hétágú arany lámpatartó fontos helyet foglalt el a szent sátorban, közvetlenül a szentek szentje előtt. Mózes – Isten parancsára – a szent hajlék berendezési tárgyaival együtt gondoskodott ennek elkészítéséről is: „Azután készíts lámpatartót színaranyból! Ötvösmunkával készüljön a lámpatartó: szára, ágai, kelyhei, gombjai és virágai egy darabból legyenek. Hat ága nyúljon ki a két oldalából: három ág a lámpatartó egyik oldalából, három ág pedig a lámpatartó másik oldalából.” (2Móz 25,31–32) Heti ószövetségi olvasmányaink szerint miután „befejezte Mózes a hajlék fölállítását, fölkente és fölszentelte azt egész fölszerelésével együtt” (4Móz 7,1), majd az ünnepi áldozatok bemutatása után bement „a kijelentés sátrába, hogy beszéljen az Úrral” (4Móz 7,89). Az Úr külön felhívja Mózes figyelmét, hogy testvére, Áron főpap rakja fel a mécseseket a lámpatartóra, „hogy a hét mécses előre világítson” (4Móz 8,1).

Az arany lámpa- vagy gyertyatartónak (vö. Zsid 9,2), amelynek ábrázolását ókori alkotások alapján is ismerjük, sőt sűrűn használt jelképpé vált, „csupán” annyi a szerepe, hogy az Úristen jelenlétét jelképező legszentebb hely előtt világítson. János apostol az Úr napján fogságában, Patmosz szigetén látja a feltámadott Krisztust, aki Emberfiához hasonlóként a gyertyatartók között jelent meg (Jel 1,13), „a hét gyertyatartó pedig a hét gyülekezet” kiábrázolója (Jel 1,20). Az efezusi gyülekezetnek pedig azt üzeni a megdicsőült Úr: „…kimozdítom gyertyatartódat a helyéből, ha meg nem térsz.” (Jel 2,5)

Az egyház és a gyülekezet hivatása és felelőssége, hogy szüntelenül és töretlenül a szentély előtt világítson, Isten jelenlétét sugározza a világba. Ha nem ezt teszi, nem látja el történelmi küldetését, és gyertyatartóját maga az Úr fogja elmozdítani, eldobni.