... jön létre közöttünk egység? Mi tesz eggyé egy házaspárt, egy családot, baráti vagy munkaközösséget, egy népet, nemzetet? Az alakuló gyülekezetekben is előfordult idegenkedés, távolságtartás, bizalmatlanság, fal és újabb Bábel-tornyok építése. Hogyan győzhetjük le a viszályokat? Miként jussunk egységre az egyházban? Ezt tárgyalja az efezusi levél is. Azt írja az apostol, különbséget kell tenni az egyház állapota és a méltósága között. Versengés, széthúzás, hatalmi viszály, önzés, anyagiak bűvölete – ilyen az ember, ez az állapota. Mégis arra biztat, hogy közöttünk ne így legyen: „…éljetek ahhoz az elhívatáshoz méltón, amellyel elhívattatok, teljes alázatossággal, szelídséggel és türelemmel; viseljétek el egymást szeretettel…” (Ef 4,1–2) Az elhívatás méltósága gyönyörű és felemelő gondolat. Hogyan éljük meg?

Öt tulajdonságot sorol fel a fenti Igében. Kezdi az alázattal. Ritkán találkozunk ezzel az erénnyel. A valódival, nem az önostorozó, önbizalomhiányos szorongással, nem a tehetetlen meghunyászkodással. Kitől tanuljuk? Jézus magára mutat, tanuljátok meg tőlem (Mt 11,29–30). Tőle tanuljuk a szelídséget is, mint az alázat aktív magatartását. Az erősét, aki ki tudná harcolni magának, amit akar, de nem erőszakos. A harmadik a türelem, a hosszan tűrés, amely szintén csak akkor erény, ha hatalmában állna haraggal bosszút állni, de uralkodik magán. A negyedik a szeretet, amellyel elviseljük, sőt elszenvedjük egymást különbözőségünk ellenére. Mindezekből fakadóan: „…igyekezzetek megtartani a Lélek egységét a békesség kötelékével.” (3)

Ha Krisztus áll a középpontban, őbenne és általa valósul meg az egység. Lelkével egyben tart és áthat, nekünk csak őriznünk kell ezt békességgel. Harmóniával önmagunkkal és egymással. Az eszünk, a szívünk, a tetteink összhangjával. Nem leszünk tökéletesek benne, mégis érdemes küzdeni, gyakorolni a közösséget az előttünk járókkal és az utánunk jövőkkel. Két ember életközösségét is Isten köti egybe, más fordítás szerint: egybeszerkeszti (Mk 10,9), ami azt is jelenti, hogy egy igába fogja a férfit és a nőt. Nem egyetlen mozdulattal (az esküvőn), hanem évek, egy élet alatt, ha mindketten őrá figyelnek. A családok, a generációk és a nagyobb közösségek is Isten egybeszerkesztő műve alatt formálódhatnak és igazodhatnak egymáshoz úgy, hogy senki se maradjon magára.

Isten Lelke munkálja az egységet, egyedül őbenne és általa találunk rá. A mi feladatunk az, hogy akarjuk és kérjük tőle, semmiképpen se akadályozzuk. Legyünk eszközei. Egységünk hiányát tehát ne a másikon kérjük számon. Nézzünk magunkba Isten színe előtt!