Reformátusok Lapja

Rovatunk a mindennap közösen olvasott Ige mellé kínál bibliaolvasó és -értelmező útmutatót, emlékeztető gondolatokat és magyarázó lelki táplálékot. Ezen a héten Fodorné Nagy Sarolta egyetemi tanár, református lelkész osztja meg velünk gondolatait.

Az apák napját hazánkban június 21-én tartják. Az utóbbi évtizedekben vált széles körben ismertté. De vajon meddig kíséri az embert az apai példa? Victor Zsófia tizenhét gyermekes lelkészcsaládban nőtt fel tizedikként, ma Kuvaitban vezeti az általa alapított óvodát. – Édesapám mindig nagy tisztelettel és gyengédséggel fordult édesanyám felé. Az apró gesztusok a mindennapok részei voltak, mélyen belém ivódtak – vallja az ünnep alkalmán.

Ott álltam: új élet kezdődött el. Van gyerekem, akivel beszélhetek, aki figyel és reagál rám, keres, megnyugszik a karjaimban, mosolyog, ha meglát, később már kacajra fakad, ha mókázom. Aztán eszembe jutott, hogy nekem is volt apukám. Vajon ő mit érzett, amikor meglátott az elsőszülöttjeként? Vajon min gondolkodott, milyen tervei voltak?

A múltidézés mellett Isten megtartó hűségére is emlékeztet a dunamelléki egyházkerület fennállásának 450. évfordulójára szervezett kiállítás és emlékjelavatás. A tájegység történetében sok olyan időszak akadt, mely emberi szemmel szikkadt talajhoz hasonlít, reménytelennek neveznénk, mégsem következett be olyan helyzet, amelyben ne fakadt volna fel újra az élet – emlékeztetett Timár Gabriella Ulla lelkipásztor-múzeumvezető a megnyitón, a Ráday Házban.

A határmenti és a közeli felvidéki falvak közt ma is élő a kapcsolat, ahogy a Tornyosnémetiben tartott összetartozás napi megemlékezés is megmutatta. – Emlékszem, ahogy szaladok a nagyanyám vonata után, amelyik a nálunk tett látogatásból vitte őt haza Kassára. Addig futottam, amíg a szerelvény el nem hagyta a határt – idézi fel Zsuzsanna, akit családjával 1946-ban telepítettek ki Szlovákiából.

A hagyományos keresztyén válasz szerint az egyén Isten képmása, akinek rendeltetése, méltósága és célja van. A modern világ azonban egyre inkább autonóm lényként tekint rá. Ebben a szemléletben minden külső tekintély, minden gát gyanússá válik. Nem puszta nehézségnek, netán tragédiának látjuk a fékeket, hanem a személyiségünk elleni támadásnak.

Két ember életközösségét is Isten köti egybe, más fordítás szerint: egybeszerkeszti, ami azt is jelenti, hogy egy igába fogja a férfit és a nőt. Ha Krisztus áll a középpontban, őbenne és általa valósul meg az egység. Lelkével egyben tart és áthat, nekünk csak őriznünk kell ezt békességgel. Harmóniával önmagunkkal és egymással. Az eszünk, a szívünk, a tetteink összhangjával.

Az imádság a lélek beszélgetése Istennel, azzal az Úrral, aki magát a lelket teremtette. E belső párbeszédben az ember a Teremtőjéhez fordul, megosztva vele vágyait, kérdéseit, örömeit és fájdalmait. A kommunikáció formája lehet kérés, könyörgés, hálaadás, dicséret, magasztalás. Az imádság e heti gondolatait osztjuk meg, amelyek az Istennel való kapcsolat mélyítésére hívnak.

A Biblia közös olvasása Isten üzenetének mélyebb megértését segíti, közösségi élményt is nyújt, erősítve a hívők kapcsolatát. Az együtt töltött időt gazdagítják azok az elmélkedések, amelyek közös gondolkodásra és párbeszédre ösztönöznek. A heti bibliai szakaszhoz Győri István írt jegyzetet, amely értékes iránymutatást ad a szöveg jobb értéséhez.

A mindennapok megélése, a családi fészek hangulata a leginkább megtartó erejű a különböző élethelyzetekben. Ez tart benne az igazán lényeges gondolati és életformakörökben. Azt tapasztaltam meg édesapámnál, hogy nem csak a módszerek számítanak, legalább ennyire az is, hiteles és igaz-e mindaz, amit mondunk és teszünk – idézi fel Velkey György János, a Bethesda Gyermekkórház főigazgatója.

Ahogy teltek a hónapok, már nemcsak a nyár örömei jutottak az eszünkbe egy-egy tanév végén, hanem az is, hogy elmaradoztak a hátunk mögött az önfeledt kisiskolás idők, és egyre nehezebb terhek várnak ránk a tanulásban. A szünidőt mégis valami különleges, gyermeki örömmel fogadtuk. Hosszú időre elfelejtettük a tankönyveket, füzeteket, és kezdetét vette a gondtalan szabadság.

Menekültnek lenni – definíció szerint – soha nem választás kérdése. De az, miként reagálunk a menekültekre, már megválasztható. Ezért nem mindegy, milyen kérdést teszünk fel – azt kérdezzük: mi vagy, vagy azt, ki vagy? Minek nevezzelek, vagy mi a neved? A fogalmak, megnevezések – „menekültek”, „migránsok” – és az ezek körüli viták egyértelműen jelzik ezt a problémát.

A fogódzóit vesztett nemzedék különösen vágyik az eligazításra – vallja Lőrincz Zoltán. A teológus-művészettörténészt az elmúlt fél évtizedben a Tízparancsolat tanításai foglalkoztatták: gondolatait, lelkének egy darabját könyvbe sűrítette. Az írásokat az Úr törvényének különböző képi ábrázolások követik. A bemutatóra készülve összegezte, mire számíthat, aki kezébe a kötetet. Így például szerinte a Tízparancsolat áthatja életünk megannyi részletét, és sok mai kérdésre választ ad.

A különálló épületben kialakított tornatermet – hasonlóan más tanintézményekhez – nagygyűlésekre is használják. Olyan egyedi darabbal gazdagodott a Baár–Madas Református Gimnázium, amely érdemes a megemlítésre, sőt, lelki gondolatokat ihletett. Az ezeken elhangzó igehirdetésekhez, áhítatokhoz olyan szószékre volt szükségük, amelynek úgy kell méltó módon szolgálnia a célját, hogy nem állhat állandóan az adott térben.

Nincs régibb egy tegnapi újságnál – tartja a tréfás mondás. Pedig a hajdani lapok, a református sajtóorgánumok, kiadványok számos megfontolandó, ma is igaz, érvényes, tanulságos, sőt jövőbe tekintő gondolatot kínálnak. Időálló régi elmélkedésekből olvashatók citátumok e rovatban. Idézésük értékőrzés, hagyományápolás.

Régen Izráelben élt egy fiatalember, Saul, aki nagyon szerette Istent. Az egész életét neki akarta szentelni. Kicsi korától kezdve tanulmányozta Isten Igéjét. Hosszú éveken át tanult bölcs mesterektől, vastag könyvekből, régi iratokból. Pontosan tudta, ki az Isten, és hogyan kell őt szolgálni. Legalábbis ezt gondolta magában.

A finom rántott karajszeletek biztosan nem csak nálunk tűnnek el gyorsan a családi ebédeknél a tálakról. Ezt még fokozni is lehet: egy kis plusz munkával igazán különleges ízélmény vár ránk, ha szeretjük a juhtúrót és a hagymát.

Egy evangelizáció alkalmával tértem meg. Emlékszem, áramszünet lett a templomban, amikor még beszélgettünk a lelkésszel, csupán az utcáról szűrődött be egy kis kósza fény... Megbíztak az imaközösség szervezésével, kilenc évig én is vezettem. Kiemelek egy Igét, amely végigkíséri az életem, a konfirmációra kapott Bibliámba bele is írtam: „Ha Isten velünk, ki lehet ellenünk?”