Egyre gyakrabban találkozunk szóban és írásban az „emberközpontú” kifejezéssel. Legyen szó akár a tudományos életről, akár társadalmi kérdésekről, mindenhol az az elsődleges szempont, hogy a gondolkodás, a megoldás elősorban az embert vegye figyelembe, őt tegye az első helyre. A Szentírás tanítása és hitünk szerint mindenki felett azonban ott van a Teremtő, aki az embert alkotta a föld porából, és élet leheletét lehelte az orrába (vö. 1Móz 2,7).

Heti bibliai szakaszaink sorában Salamonnak, a bölcs királynak a zsoltárénekében többször is visszatérő fordulat a „hiába” kifejezés. „Ha az Úr nem építi a házat, hiába fáradoznak az építők. Ha az Úr nem őrzi a várost, hiába óvják azt az őrök. Hiába keltek korán, és feküsztök későn: fáradsággal szerzett kenyeret esztek.” (Zsolt 127,1–2) Ami azt üzeni a ma Bibliát olvasónak, hogy hiába erőlködik, hiába állítja önmagát mindennek a középpontjába, az Úr nélkül minden hiábavaló. Lehet akár gazdag, szegény, boldog, boldogtalan, erősnek tűnő vagy gyenge, Isten nélkül céltalan és üres lesz az élete. Aki viszont rá figyel, aki keresi az ő akaratát és szándékát, azzal kapcsolatban így ír a zsoltáros: „De akit az Úr szeret, annak álmában is ad eleget.” (Zsolt 127,2)

Milyen sokszor mi akarjuk megoldani a magunk problémáit, emberi módon, semmilyen segítséget sem várva, nem számolva Isten mérhetetlen és mindeneket felülmúló hatalmával! Ennek az eredménye csak az lehet, amit így olvasunk a Szentírásban: „Hiába dolgoztok minden erőtökkel, földetek nem terem, és a föld fái nem hoznak gyümölcsöt.” (3Móz 26,20) Szívleljük meg Ézsaiás próféta tanítását, akinél ezt olvassuk: „Hasztalan fáradoztam, semmiért, hiába pazaroltam erőmet. De az Úrnál van az én ügyem, és munkám jutalma Istenemnél.” (Ézs 49,4)