Urunk, a végén csak a szeretet marad. De amikor búcsúzunk attól, akit szerettünk, amikor emlékezünk arra, aki már régebben elment, van még értelme szeretetről beszélni? Hiszen a szeretet mindig valakire irányul, de hogyan irányuljon arra, aki már nincs köztünk? És itt csendesedik el az ember lelke. Mert egyetlen érzés sem tud átívelni élet és halál között, csak a szívbéli, mély szeretet valaki iránt. Urunk, köszönjük, hogy szerethetünk. Nem múlt időben, hanem így, jelen időben szerethetünk élőt és már nálad élőt. Ez kisimítja a lelkünket, és tudjuk, békességre váltja a háborgást. Ezt a csodát is neked köszönjük!

Ámen!