... minden válság megtanít nekünk. Egyéni életünk személyes krízisei éppúgy formálnak, mint a nagy, világméretekben jelentkező bajok. A covid-járvány idején megtanultuk a helyes kézmosást és fertőtlenítést. Felfedeztünk tartalmas, otthoni tevékenységeket, hasznos időtöltést, a kapcsolatok megbecsülését és tudatosabb alakítását. A közösségi összejövetelek nélkülözése alatt a találkozások értékelését. Tapasztaltuk az egyedüllét, az olvasás, az elmélkedés, az imádság erejét. Elmaradt feladatokat pótoltunk otthon, amelyekre korábban a napok, hónapok sűrű programjai miatt nem jutott idő. Egyáltalán újratanultuk az időt. Nem feledve azokat, akik áldozatai lettek a halálos kórnak, hosszan tudjuk sorolni mégis az áldásokat, amelyek gyümölcsei lettek az átkozott éveknek.

Most ismét a régi-új globális probléma kezdett jobban szorongatni minket, hogy felfedezzük a „kairoszt”, az alkalmas időt. Mit kell most (újra)tanulnunk? Azt, amit az idősebb nemzedék jól ismer már, mert abban nőtt fel, de a fiatalok nem: a takarékosságot. A magyar valóság tapasztaltatta meg velünk annak idején, hogy vigyáznunk kell, mert hamar elfogy a készlet. Ma (és bizony, már évtizedek óta) globális méretekben hangzik a figyelmeztetés: végesek Földünk energiaforrásai.

Aki szép, nagy parókián ugyan, szűkösen töltötte gyerekkorát, annak nem ismeretlen az igényei korlátozása. Egy lelkészi fizetésből a héttagú család nem tudta volna fizetni a költségeket. Meg kellett becsülni a hívek, a tagjaink egyházközség-fenntartó adományát. Értettük. Szüleink azt is szigorúan számolták, hány percig használjuk a vonalas telefont, mert számított. Mára ez ismeretlen, a digitális térben élünk. De onnan is áramlanak ránk az információk (gyakran ellenőrizetlenül), pánikot is keltve a válság valóságáról, hogy semmiből sem végtelen a készlet.

Szorongást keltettek ezen a nyáron a hírek a felmelegedésről, a víz- és energiahiányról. De a puszta aggódás helyett valamit meg kell tanulnunk mindnyájunknak. Imádkozzunk a teremtő Istenhez esőért, mint Illés, és bölcsességért, mint Salamon! Közben tanuljuk az olyan megelégedést, amilyet Pál apostol tudott. Az önmérséklet, a mértékletesség nem kényelmes, de meg lehet tanulni. A figyelmeztetés a végességről szól, egyúttal mégis az örökkévalóságra tekint, ahogyan az apostol: „megtanultam, hogy elégedett legyek azzal, amim van. Tudok szűkölködni, és tudok bővölködni is, egészen be vagyok avatva mindenbe, jóllakásba és éhezésbe, bővölködésbe és nélkülözésbe egyaránt. Mindenre van erőm Krisztusban, aki megerősít engem.” (Fil 4,11b-13)