A magyar nemzeti himnusz szövege bibliaolvasó református költő verse. Kölcsey Ferenc „a magyar nép zivataros századaiból” merített és általa alapvetően meghatározónak tartott történelmi eseményeket bibliai keretben és a magyar reformátori történelem szemlélet alapján fogalmazta meg lírai szépségű és egyben epikus erejű költeményében. Valóban helyes össznemzeti imádságként tekinteni a műre, amelyet szerzője a reformkor hajnalán ébresztésnek, eszméltető írásnak szánt. Több lett: a diadalokkal, bukásokkal, küzdelmekkel, szenvedésekkel, de sikerekkel is teli közös sors kivételes erejű, a magyarság szívét Istenhez emelő szimbóluma.

A bibliai megalapozás a kegyelem fogalmában kapja meg hangsúlyát. A „jó kedv” kifejezés tartalmát tekintve Kölcsey a reformáció korának magyar teológusaira és bibliafordítóira támaszkodik. Bencédi Székely István, Dévai Mátyás, Sylvester János, Heltai Gáspár a görög kharisz, a latin gratia (kegyelem) kifejezést az „isteni kedv”, „jó kedv” fogalommal adták vissza írásaikban. Sylvester az apostoli köszöntést például így: „Kívánunk tünektek az Istentül az mü atyánktul és az Úr Jesus Christustul isteni kedvet és bíkeshíget.”

Az áldás „víg esztendőben”: az Istentől nyert megvigasztalt állapotban kívánatos. Az „isteni kedv” lényege a sokszor képekben beszélő Ószövetségben így is megragadható: „Világosítsa meg az Úr az ő orcáját terajtad… Fordítsa az Úr az ő orcáját tereád.” (4Móz 6,25–26, Károli-ford.)