Miként kapcsolódnak össze életében az újságírói, lektori, tanári, tankönyvszerzői és nyelvművelői szerepek?

Remélem, egységet alkotnak a pályámon. A nyelvvédelmet illetően: gazos a mai nyelvhasználat, életünk végéig kínál gyomlálnivalót. A felvilágosodás kori tudós, Kalmár György „drágakőnél gyönyörűbb” anyanyelvünkről beszélt. Mert nem a nyelv romlik, az alkalmazásával van baj. Kezdettől kettős hivatásúnak éreztem magam, az újságírók mindig kicsit tanárnak, az oktatótársak újságírónak – is – tekintettek.

Tanárként egyúttal írtam, újságíróként tanítottam. A média szakosoknak írott tankönyveket gyakorlati tapasztalataim összegzésének gondolom.

Kik azok a magyar írók és nyelvművelők, akik szellemi örökösének tartja magát?

Akkora hegycsúcsokról beszélünk itt, hogy legfeljebb az ő árnyékukban próbálkozhatom. Mintaképeim névsorát, ha csak a szépírókat vesszük, Arany Jánostól Kosztolányin át Máraiig sorolhatnám sokáig.

Mely munkáit tekinti fontosabb hozzájárulásnak a magyar nyelvhez és kultúrához?

Az egykori Kölcsey Ferenc Református Tanítóképző Főiskola – majd a jogutód hittudományi egyetem – kommunikáció szakán a képzés huszonhárom éve alatt tartott sok száz nyelvhelyességi-stilisztikai órámat. A felsőoktatás számára írott Sajtónyelvőr, illetve Szent hír és szabad vélemény (sajtóműfaj-elmélet) tankönyveimet, az új Nemzeti alaptanterv alapján társszerzőként készített 12. évfolyamos irodalomtankönyvünket. És a mintegy ötszáz nyelvművelő szándékú cikkemet: zömük a Reformátusok Lapjában és a Civilek.info oldalon jelent meg.

Hogyan folytatódik az az életmű, amelyet ilyen rangos kitüntetéssel ismertek el?

A nemzetközi Jókai-díj átvétele alkalmán, Révkomáromban, 2017-ben azt mondtam: a díj kötelez. Hasonlót mondhatok most: az anyanyelvi kapuőri munkát, a minőségi irodalom szolgálatát, a „komolysajtóban” való értékőrzést igyekszem az eddigi alázattal, hittel, ügyszeretettel folytatni. Másképp nem is lehet.

És mire kötelezi hazája iránt a XXI. században a Magyar Kultúra Lovagja cím? Mi pályája vezérgondolata, küldetésének lényege?

A művészi érték, a klasszikus magyar irodalom, publicisztika népszerűsítése elemi feladatom. Nekünk, újságíróknak, íróféléknek – Illyés Gyula képes kifejezésével – „szerszámaink a szavak”. Azokkal szolgálhatjuk hazánkat. A megtisztelő lovagi címet „a magyar nyelvi és irodalmi kultúra fejlesztése érdekében” végzett munkámért ítélték oda. Szételemezhetetlen e két tevékenység. Tágabb értelemben az irodalmi kultúra ápolása is nyelvművelés – a jó literatúra megkedveltetésének, értetésének törekvésével együtt szándéka a nyelvi igényesség növelése is. Az anyanyelv szolgájának tekintem magam – e főnév egyik, átvitt értelmű jelentése: olyan személy, aki valamit önként szolgál. Misszióm tehát egy nemzeti ügynek: a magyar nyelv ügyének segítése, az anyanyelvhasználat pallérozása. Itthon a Badacsony az egyik kedves helyem – ezért is tettem értelmezési kísérletet Herczeg Ferenc tananyaggá vált, a Fekete szüret a Badacsonyon című remek tárcaesszéjéről, s ezért idézem itt Kisfaludy Sándort, ama idilli vidék reprezentáns költőjét: „Az a nyelv egy nemzetnek, ami a napfény az eleven világnak.”

Nyelvőrként a jelen nyelvhasználatát figyeli, mégis a hagyományból építkezik. Inkább a jelenben vagy a múltban érzi magát otthon?

Irodalmi dolgozataim egy része (Jókai, Ady, Krúdy), számos hivatkozásom és mindenekelőtt sok-sok olvasmányélményem a XIX. század második feléhez, a XX. elejéhez („boldog békeidők”) kötődik. Ezzel válaszoltam is…