A Szentírásban számos helyen olvashatunk nemzetségtáblázatokat, amelyeket a bibliaolvasók közül sokan átugranak, mert nem találják érdekesnek, pedig ezeknek a felsorolásoknak a monotonitásuk dacára lényeges az üzenetük: Isten kiválasztott családokat, embereket. A kiválasztottak aztán nemzedékről nemzedékre adták át azt az üzenetet, amelyet Istentől kaptak. A felsorolások általában rapszodikusan, de tényszerűen leírják, ki kinek a fia, éppen ezért mindig külön jelentőséggel bír, ha ezek között olyan többletinformációt olvashatunk, amelyek ezt a monotonitást megtörik.

Heti bibliai szakaszaink sorában Júda leszármazottairól olvashatunk, és találkozunk Jabéc nevével, aki „tekintélyesebb volt testvéreinél” (1Krón 4,9). Ám ezt még fontosabb mondatok követik: „Jabéc segítségül hívta Izráel Istenét, és ezt mondta: Bárcsak nagyon megáldanál engem, és kiszélesítenéd határomat, velem lennél, és megoltalmaznál a bajtól, hogy ne érjen fájdalom! És megadta neki Isten, amit kért.” (1Krón 4,10) Ez a két mondat rávilágít arra a szomorú tényre, hogy nem minden leszármazott hívta segítségül az Úr nevét. Azonban Jabéc nemcsak így tett, hanem azt kérte tőle, áldja meg, oltalmazza és szélesítse ki határait, azaz növelje birtokának területét. Oltalmazza bajtól és fájdalomtól – utóbbi különösen érdekes, mert a neve jelentése: fájdalmas, fájdalomkeltő. Isten nem vetette el kérését, mert ő meghallgatja azokat, akik hittel hozzá fordulnak és kiáltanak.

Jézus Krisztus azért jött közénk, hogy a fájdalmat elhordozza, és megváltson bennünket: „Megvetett volt, és emberektől elhagyatott, fájdalmak férfia, betegség ismerője. […] Ő bűnhődött, hogy nekünk békességünk legyen, az ő sebei árán gyógyultunk meg.” (Ézs 55,3.5)