Taliándörögd néhány utcás település. Gólyafészek a villanypóznán, falusi kocsma alatta. Kiszűrődnek a napközben arató gazdák összeverődött csoportjának történetfoszlányai. Hazafelé ballagó lovak, trágya az úton, fülledt meleg, csend.

Semmi sem mutatja, hogy két hét múlva az ország minden pontjáról vászonnadrágos, batikolt pólós, bőrpapucsos alakok lepik el a tereket. Szalagok lobognak majd, a focipályán színpad áll, dudáló busz igyekszik az ide-oda andalgókat az út szélére terelni. Jazz, népzene, reggae és különféle beszédhangok áradnak ki az udvarokból. A gyerekek arcára pillangók és tündérek kerülnek, a felnőttek vállára hennavirágok. Megkezdődik a 25. Művészetek Völgye fesztivál, felkavarodik a falu, a környék csendje.

A jelen még egészen más. Csupán néhány hátizsákos utazó szállingózik a falu kék ablakos parasztháza és feltúrt, építési anyagokkal telepakolt református templomudvara felé. Keresik egymást, a helyüket, valakit, aki irányt mutat nekik. Végül meg is találják. Messziről jöttek, éhesek, kíváncsiak, izgulnak is talán. Belőlük alakul majd az a közösség, amely – ha áldást kap – tíz napon át a LéleKzet Református Udvar élő szöveteként mutat fel valamit az élet legmélyebb titkaiból, lényegéből.

A TÖRTÉNET SZEREPLŐI

Ezek az első fecskék a református udvar szolgálói, segítői, önkéntesei. Sárospatakról, Debrecenből, Pápáról, Veszprémből, Miskolcról érkeztek. Apró falvakból és a fővárosból. Orvostanhallgatók, tanárok, tanítók, teológusok, lelkészek, közgazdászok, segélyszervezetek munkatársai, recepciós és szülésznő. Július 10-én, pénteken délután megérkeznek a taliándörögdi Petőfi utca egyik parasztházának udvarára, zavartan bemutatkoznak egymásnak, vagy megölelik régi ismerőseiket. Kitakarítanak, elmosogatnak, játszanak, vacsoráznak, azután nagy tüzet raknak, körbeülik és énekelnek.

Történetünk bármilyen tábor, csapatépítő indulása lehetne. Épp ez a lényeg, hiszen „bárkiből” formálódhat Istenre mutató közösség. Még a kövekből is válhatnak istenfiak (Mt 3,9)!

A LéleKzet Református Udvar motorja a bizalom. Bizalom Istenben, hogy ha hívjuk, köztünk lesz, hiszen ígérte. A legkülönbözőbb embereket képes összekötni Lelkével. Itt éppen a tűz körül ülő, éneklő embereket. Még a szimbólum is ideillő. Mindenki a tüzet nézi és a felolvasott zsoltárt hallgatja. És megvalósul a titok, létrejön az a biztonságos tér és közeg, amely megnyit minket egymás, saját magunk és Isten felé. Az áhítat és a beszélgetés után ki ott marad a parázsnál, ki nyugovóra tér. Lassan ismét csendbe burkolódzik a falu, hogy másnap reggel a nyüzsgő kis közösség nekifogjon a munkának. De ki szervezte őket össze, mire készül itt ez a sokféle ember?

AZ UDVARGAZDA

Az udvar nem gazdátlan – több szempontból sem. A reformátusért Zila Gábor felel udvargazdaként, hiszen néhány évvel ezelőtt a Református Közéleti és Kulturális Alapítvány (RKK) állt a magát egyre inkább kinövő közösség és misszió mögé.

Az építőhétvége estéin azonban még egy másik kertben ropog a tűz. A templomtól nem messze álló, kék ablakos parasztház kertjében, amelynek tulajdonosa Szabó György építészmérnök és felesége, a tíznapos fesztiválmisszió lelkiségéért felelős Szabóné László Lilla lelkész. Az elmúlt öt évben eleinte egyedül, majd az RKK-val karöltve ők szervezték a dörögdi református udvart, a házuk kapuját pedig évek óta kitárják az önkéntesek előtt. Ez a mostani évben talán még inkább áldás, hiszen a református templomkert még a fesztivál előtti hetekben is építési terület. Aktívan zajlik a munka, hogy július 24-re minden készen álljon a betérők fogadására.