A Kolosséba és a Filemonnak írt páli levelek szorosan összekapcsolódnak: az apostol fogságból küldi őket, és a felsorolt személyek is javarészt ugyanazok (Kol 4,7–17; Filem 21–25). A Filemonnak szóló magánlevélnek minősül, a fogoly és öreg Pál „a testvér Filemonnak, szeretett testvérünknek és munkatársunknak” (Filem 1) írja sorait. A levél a szökött rabszolgáról, Onészimoszról szól, akit Pál a fiának nevez, sőt azt is írja, hogy a „fogságban szültem” őt (Filem 10). Onészimosz a korabeli jog szerint súlyos bűnt követett el, azonban a Pállal való találkozás során keresztyénné lett.

A keresztyén rabszolgát az apostol visszaküldi, „most már nem úgy, mint rabszolgát, hanem rabszolgánál jóval többet: aki nekem is, de sokkal inkább neked, testi értelemben is és az Úrban is szeretett testvéred” (Filem 16). Pál felelősséget vállal érte: „Ha pedig valamivel megbántott vagy tartozik, azt nekem számítsd fel!” (Filem 18)

A rabszolgaság intézményét a maga korában és összefüggéseiben kell értékelnünk, elvonatkoztatva azoktól a sablonoktól, amelyeket felszínesen ismerünk. A keresztyén tanítás szerint is igaz, hogy a gazda felelősséggel tartozik a rabszolgájáért. „Ti, urak, adjátok meg szolgáitoknak azt, ami igazságos és méltányos, hiszen tudjátok, hogy nektek is van Uratok a mennyben.” (Kol 4,1)

A keresztyénség kiindulási pontja az, amit Pál másutt ekként fogalmazott meg: „Krisztusban tehát nincs zsidó, sem görög, nincs szolga, sem szabad, nincs férfi, sem nő, mert ti mindnyájan egyek vagytok Krisztus Jézusban.” (Gal 3,22) Onészimosz, „a hű és szeretett testvér” (Kol 4,9) a hagyomány szerint a későbbiekben Efezus püspöke lett, és különös gondot fordított Pál apostol leveleinek az összegyűjtésére. A Filemon-levél ennek a személyes történetnek állít meghatóan szép emléket.