Isten népe esendő, időről időre változatos kísértésekbe sodródnak a választottak is. A zsidókhoz írt levél a 95. zsoltár szavait idézve (3,7–11) emlékeztet: a hitében meggyengült ember elveszti lelki ellenálló képességét, Istenbe vetett bizalma megroppan, végül menthetetlenül elbukik. Megesett ez Izráellel, tanítványokkal, keresztyén gyülekezetekkel és hívő családokkal is.

A hitetlenség miatt vált az Úr pusztában vándorló népe gyengévé, majd kísérthetővé, végül tévelygővé. Isten ezt elégelte meg, ezért nem lehetett részük az ígéret földjének áldásaiban. Saját tapasztalataink ugyanerre tanítanak: ha elkezdünk mérlegelni, megélhetési előnyöket latolgatni, máris elindultunk a tévelygővé válás útján. Ettől kezdve az ítélet csak idő kérdése, de biztosan bekövetkezik.

Lehangoló üzenet ez, különösen, ha a mindennapi, Istent háttérbe szorító kompromisszumokat tesszük mérlegre. Hitetlenségünk megvallása helyett igazolni próbáljuk döntéseinket, kényszerre, félelemre, politikára, divatra, korszellemre hivatkozunk. De amikor a keresztyén távolodni kezd elhívásától, apránként lelki immunrendszerét gyengíti meg. A hétvégi munka jól fizet – miért ne dolgoznánk a nyugalom napján? Gyermekünk barátja nem egyházi iskolában akar tanulni – hadd menjen a miénk is oda! Voltaképp az a hittan nem olyan fontos… Bibliaolvasás? Minek? Vannak keresztyén podcastok is!

Láttam a tévében egy lelkészt, nagyon nem tetszett, én templomnak már a közelébe sem megyek! Hálátlanságunk és hitetlenségünk egymást követő lépései ezek. Végül ott állunk a kísértés napján kapaszkodó nélkül, erőtlenül. És elbukunk. A jó hír: nem kell ennek így lennie. Ragaszkodjunk az élő Istenhez, makacs, ha kell, konok kitartással! Urunk hűséges. Lehetünk mi is azok. Kísértés, amíg a világ világ, lesz. Várjuk felkészülten!