„Békesség”, „élet”, „válaszok”, „zene”, „kapcsolatok”, „vidámság”, „feltöltődés” – ilyen és ehhez hasonló szavakat olvashatunk a Sófár közösségi médiás felületein a felhívás alatt, amelyben arra kérik a résztvevőket, egy szóval jellemezzék az idei iskolát. A most húszéves mozgalom tizennyolcadik alkalommal szervezte meg nyári táborát. A sokadjára visszatérő résztvevők és az első alkalommal érkezők együtt énekelhettek, imádkozhattak, vagy éppen csendben kereshették az Urat. Vetési-Varga Katica és férje, Vetési Gergely először 2018- ban, gyülekezeti kapcsolatok révén érkeztek a Sófár nyári dicsőítő iskolájába. Mint mondják, nagy elvárásokkal indultak, mert az őket hívogatók csupa jót mondtak a táborról, de így sem kellett csalódniuk:

az első alkalom után visszatérő résztvevőkké váltak. – Nagyon sokat kaptunk a dicsőítő iskolában, és idővel szerettük volna, ha másoknak is tovább tudunk adni valamit az ajándékokból – mondja Gergő, aki mára feleségével együtt a Sófár alkalmainak önkéntes szervezője, idén főkoordinátora. A szolgálatban nincsenek egyedül: a háromszáztizenöt résztvevőt fogadó idei rendezvény megszervezésében több mint nyolcvan önkéntes vett részt.

MI TÖRTÉNIK EGY DICSŐÍTŐ ISKOLÁBAN?

Mint a szervezők megosztják, az egyhetes táborban a hétfő az érkezés, a vasárnap a távozás napja, keddtől szombatig pedig a jól ismert gyakorlat szerint követik egymást a programok. Minden napot áhítattal kezdtek, aztán tíz-tizenkét tagú kiscsoportokban beszélgethettek a résztvevők az előző esti Igéről. A délelőtt műhelyfoglalkozásokkal folytatódott, amelyekre mindenki érdeklődése szerint jelentkezhetett; idén tartottak például imaműhelyt, képzőművészeti, önismereti, irodalmi foglalkozást is. E foglalkozások célja, hogy a táborba érkezők elmélyülhessenek Isten, önmaguk vagy egy-egy őket érdeklő téma megismerésében, gazdagodjon a tudásuk, épüljön a hitük. A zene kiemelt szerepet kapott, így a műhelyekkel párhuzamosan kurzusok is zajlottak, amelyeken negyven–negyvenöt perces egyéni zenei témájú képzésen vehettek részt az érdeklődők.

A délutáni órákban különböző képzőművészeti, illetve zenei témájú nyitott műhelyeket szerveztek. Nagy sikere volt idén a vászontáskafestésnek, a kalligráfiának. A kreatív szolfézsfoglalkozás is sokakkal feledtette az egykori unalmas szolfézsórákat. Ezek mellett kerekasztal-beszélgetéseket hallgathattak a résztvevők: a dicsőítésről vagy a hét témájáról, az imádságról beszélgettek nagy tapasztalatú zenészek, lelkészek. Minden délután tartottak egy csendes órát is, amelyben a résztvevők lehetőséget kaptak, hogy egyedül vagy vezetett imádságban, de befelé figyelve, csendesen keressék az Urat. A napokat istentisztelet zárta, amelyen nagy hangsúlyt kapott a dicsőítés, a közös éneklés – és ahogyan a tábor egészében, itt is az Ige üzenete állt a középpontban.

Az idei dicsőítő iskola témáját – egyházunk tematikus évéhez, az imádság évéhez kapcsolódóan – az 57. zsoltár 3. verse adta: „Istenhez, a magasságoshoz kiáltok, Istenhez, aki mellém áll”. „Hozzád kiáltok” – végül ez lett a mottó, amely igen sokféle értelmezési lehetőségnek enged teret.

– A szervezés időszakában kissé tartottunk attól, hogy a két szó sokféle értelmezése miatt elvész a közös irány. Istennek hála azonban éppen az ellenkezőjét tapasztaltuk ennek: azt éltük meg, hogy a különböző megközelítések erősítik egymást, így a hét végére teljesebb képet kaphattunk az imádságról – osztja meg Gergő.