Korábban két cikluson át rektorhelyettesként dolgozott a DRHE-n, 2017 és 2020 között pedig már betöltötte a rektori tisztséget. Mit visz tovább korábbi vezetői tapasztalataiból?

A rektorhelyettesi éveim alatt vált egységes felsőoktatási intézménnyé a Kölcsey Ferenc Református Tanítóképző Főiskola és a DRHE. Amikor először kaptam rektori kinevezést, a fő feladataim közé tartozott a teológiai és a tanítóképzési rész közötti további integráció: ez nemcsak a szabályzatok összehangolását, hanem például a hallgatói önkormányzat összekovácsolását is jelentette. Ezt az egységet szeretném még jobban erősíteni.

Milyen új feladatok, próbatételek várják?

Fontos feladatunk a tanári kar fiatalítása és a tudományos utánpótlás, ugyanis a legtöbb minősített oktatónk ötvenöt és hatvanöt év közötti. A cél érdekében igyekszünk a hallgatóinkat tehetséggondozó programmal, minél több kutatási és publikálási lehetőséggel motiválni, ösztöndíjak révén pedig külföldi egyetemeken is tapasztalatot szerezhetnek. Elengedhetetlen, hogy a belépő fiatal oktatókat versenyképes fizetés várja, ezen is folyamatosan dolgozunk.

Küldetésemnek érzem, hogy erősítsem a hallgatók és az oktatók közti kapcsolatot. Korábban gyakoriak voltak a közös programok, a koronavírus-járvány óta azonban lecsökkent ezek száma. A többi között szakmai kirándulásokkal, múzeum-, kiállítás- és színházlátogatásokkal teremtenénk erre lehetőséget – örülök, hogy e kapcsolatok erősítése a hallgatói önkormányzatnak is fontos. Az egyetem kollégiumában például egy különleges program, a Tanárok papucsban keretében az oktató mint ember mutatkozhat be a diákjainak: fiatalkori emlékeket, családi fotókat oszt meg a kollégistákkal, majd a beszélgetés kötetlenebb formában folytatódik szeretetvendégség keretében.

Hogyan emlékezik pályakezdő éveire?

Lelkészcsaládban nőttem fel, édesapám néhány évig Debrecenben, az ószövetségi tanszéken is oktatott. Nagy hatást gyakorolt rám az elhivatottsága, így nem is volt kérdés, hogy én is lelkipásztor leszek. A DRHE jogelődjén, a Debreceni Református Teológiai Akadémián végeztem. Utána három évig Németországban tanultam, doktoráltam, majd meghívtak a debreceni teológiára, az ószövetségi tanszékre tanársegédnek. Ez nem sokkal a rendszerváltozás után történt, az egyházi felsőoktatás virágzó korszakában: ekkor zajlott ugyanis a kreditrendszer bevezetése és alakult ki a mai képzési struktúra. Örülök, hogy fiatal oktatóként ebben a folyamatban én is részt vehettem. Rengeteg termékeny vita kísérte ezt az időszakot, ami össze is kovácsolt bennünket.

Miben változtak a hallgatók az elmúlt évtizedekben?

Korábban sokkal erősebb gyülekezeti kötődéssel és ebből adódóan alaposabb bibliaismerettel érkeztek az egyetemre a lelkész vagy vallástanár szakos hallgatók. Ám talán éppen emiatt kevésbé voltak nyitottak arra, hogy a tanulmányaik alatt érdemben átgondolják, ahogyan addig Istenről és az egyházról vélekedtek. A mai fiataloknál nem annyira szilárd ez a háttér, viszont fogékonyabbak a hit intellektuális alapjainak a befogadására. Sokkal inkább partnernek tekintjük egymást – emiatt még nagyobb felelősségnek érzem a vezetésüket. Azt is látom, hogy az utóbbi időben a világ jelentősen változott, a nem hívők értékrendje egyre távolabb áll attól, amit az egyházunk képvisel. Ezért úgy vélem, ma sokkal bátrabb döntés egy fiatal részéről a lelkészi vagy hitoktatói pályára lépni, mint húsz vagy harminc éve.