A nyári feltöltődéshez szerintünk hozzátartozik a jó film is, amelyet a család együtt megnézhet a moziban, ahogyan ezt mi is tettük. Nem minden évben sikerül a filmgyártóknak egyszerre szórakoztató, látványos, egyúttal mélyen elgondolkodtató élménnyel szolgálniuk. Bátran kijelenthetjük, hogy Christopher Nolan Odüsszeiája ilyen alkotás. A film hatását a számtalan reakció is mutatja. A vetítés után hazafelé tartva azon kaptam magam, hogy valami mély megelégedés tölt el, amelyhez a merész bizakodás érzése is társul. Azt állapítottam meg magamban, hogy ennek a férfi-, az apa- és a vezetőszerephez van köze.

A filmben jól érzékelhető, hogy a világ szimbolikus egyensúlya, azaz a valóság felfogásának integrált módja felbomlott. Ide tartozik az Isten(ek) és emberek kapcsolata, a vendégjog megtagadása vagy az azzal való visszaélés sérelme, nem utolsósorban a férfi és a nő szerepegyensúlyának felbomlása. A háború utáni trauma határoz meg itt mindent, ahol hiányzik az apa, a férj, a jó vezető. Az igaz asszonyi hűség nem mindennapi erőfeszítések árán marad meg a férfi hűlt helye dacára, de fenntartja a rend helyreállíthatóságának reményét. Azonban még a feleség és anya sem tud választ adni a fia, az örökös kérdéseire – aki magában küzd –, hogy kicsoda ő, mennyit ér, és van-e jövője.

Az uralkodó nélküli trónterembe közben kérők hada érkezik, akik az igazi férj és apa képének csak valamilyen silány, alacsonyabb rendű mását tudják felmutatni. Az apa pedig csak nem tér haza, mert nem tud, mert a találékony hős a győzelem pillanatában martalóc bandavezérré válik, és ettől kezdve számos erkölcsi kompromisszum terheli a lelkét. Nehezen találja a visszautat, az alázat útját. Milyen valós tükröt tart ezen a ponton a világnak Nolen! Belénk nyilall a felismerés: mi is – még mindig – ilyen háború utáni, sebzett nemzedék vagyunk, akik nehezen találják az utat előre, mert mindig terheli őket a múlt, és akik várakozásukban olyan tulajdonságokkal ruházzák fel vezetőiket, amelyeket ők rendre alulmúlnak.

De egyszer lejár a várakozás ideje, Odüsszeusz hazatér, ha nem is könnyen. Alázatosan, a múltat bevallva, a szégyent mégis elutasítva érkezik. A férfi felegyenesedésére van szükség, mert rendet kell tennie! Még akkor is, ha tudjuk, hogy a hős király visszatérésére vonatkozó elvárásaink mindig beteljesületlenek maradnak, mert egyedül Krisztusban található meg az a szelíd határozottság, amelyet keresünk. Hiányaink között az ő megígért bizonyos visszajöveteléből meríthetünk vigaszt.

A film arra bátorít, hogy elhiggyük, a férfiak – és a nők – felegyenesedése történik, mert történnie kell. Amikor vezetőket keresünk, és egyre inkább nevelünk, tudatosítjuk magunkban, hogy ez a minta elérhető. Vannak betöltésre váró helyek, amelyekre a megfelelő jelöltet nem csak az igazak, de a világ is sóvárogva várja.