Igekaland: Fáradtság

Az ember néha nagyon el tud fáradni. Akkor is, ha gyerek. Hiszen egy nap során annyi minden történik! Reggel korán kell kelni, mert rohanni kell az oviba vagy az iskolába. Ott persze sokat játszotok, meg tanultok is.

És – akármilyen furcsa – a játékban is el lehet fáradni! A fogócskában vagy a futóversenyben nyilván, de ha sokáig figyelsz valamire, abban is. Akár egy homokvárépítés vagy egy puzzle kirakása is kimeríthet. Ha már iskolás vagy, akkor nem is kell sorolnom! Hiszen a tanórákon egyfolytában figyelni kell, ami szintén fárasztó. Délután meg ott vannak a barátok, a közös játék vagy a házi feladatok. És az is lehet, hogy már jársz sportkörbe, különórára.

Szóval nem csoda, ha estére kimerülsz. És ha fáradt vagy, könnyen elalszol, még akkor is, ha szíved szerint igazán szeretnél figyelni. Mert mondjuk vendégség van nálatok, és a felnőttek valami rendkívül érdekes dologról beszélgetnek. Te figyelsz, fülelsz, de hiába. A pilláid egyre gyakrabban csukódnak le, végül elalszol. Ilyenkor apa vagy anya a karjára vesz, bevisz a szobába, és lefektet aludni. Hogy másnap újult erővel tudj nekivágni a napnak.

Egy fiatalemberrel, Eutikhosszal is pontosan ez történt, csak ő nem a nappaliban aludt el vendégségben járva, hanem egy istentiszteleten.

Damó István rajza

Tróász városában gyűltek össze a keresztyének, hogy együtt legyenek, imádkozzanak és megtörjék a kenyeret, emlékezve Jézus áldozatára. Pál apostol is köztük volt. Másnap tovább kellett utaznia, pedig volt mondanivalója bőven. Beszélni kezdett, és beszélt és beszélt. Ahogy telt az idő, a szobában egyre melegebb lett, a levegő egyre nehezebbé vált.

Eutikhosz fáradt volt. A fülledt szobában úgy érezte, lassan leragadnak a szemei. De nagyon kíváncsi volt, miről beszél Pál. Ezért kiült a nyitott ablak párkányára. Mert ott járt a levegő, és úgy gondolta, ettől majd felébred. De a szemhéjai egyre nehezebbek lettek. Egyszer csak lezárultak. Eutikhosz elaludt. És ki-zuhant az ablakon a harmadik emeletről.

Mindenki rettenetesen megijedt. Lerohantak hozzá. A fiú ott feküdt mozdulatlanul. Megállapították, hogy meghalt.

Azonban odament hozzá Pál is. Ráborult, átölelte, ahogy régen Elizeus próféta is tette, amikor feltámasztott egy fiút, és azt mondta: – Ne aggódjatok, mert a lelke benne van! És Eutikhosz valóban élt.

Visszamentek a szobába. Megtörték a kenyeret, ettek, és Pál tovább beszélt egészen hajnalig. Azután útnak indult egy másik városba. Eutikhoszt élve vitték haza, és mindenki megvigasztalódott. Látták, hogy milyen hatalmas csodát képes tenni az Isten. (Az apostolok cselekedetei 20. fejezete alapján.)