Voltál már gyülekezeti kiránduláson? Ahol mindenki ott van, fiatalok, idősebbek, családok, és persze a lelkész, a hitoktató. Az egész napos túrázás vagy a játékok, közös programok is jók szoktak lenni, de a tábortűz, az tényleg valami csoda. Együtt készültök rá, gyűjtitek az erdőben a rőzsét, készülnek a nyársak, a konyhán készítik elő a sütögetéshez a hozzávalókat. És mindenki kiveszi a részét a munkából. Idős, fiatal, gyerek és persze a lelkész meg a hitoktató is. Együtt csináltok mindent, mert egy közösség vagytok. És amikor fellobban a láng, körbeülitek a tüzet, beszélgettek, énekeltek, sütögetitek a szalonnát vagy más finomságot. És nem történik semmi különös, mégis csodálatos az egész. Megnyugtató, biztonságos, mintha Isten a tenyerén hordozna benneteket.

Képzeld el, milyen érzés lehetett Pálnak, a hajósoknak meg a katonának körbeülni egy ilyen tábortüzet Málta szigetén, amikor partot értek a hajótörésből! El sem tudjuk képzelni, mennyire boldogok voltak, és hálásak Istennek, hogy megmenekültek. És biztosan hálásak voltak a máltaiaknak is, akik befogadták őket. Mert nem elég a hajótörés, a halálveszedelem, amikor a szigetre értek, rájuk zúdult az eső is. De a máltaiak biztonságos menedéket adtak nekik. Tüzet raktak, hogy vacsorát készítsenek. Biztosan volt, aki a halakat tisztogatta, más száraz ruhákról gondoskodott, többen meg elindultak fát gyűjteni. Pál sem húzta ki magát a munkából, ő is nekiindult, hogy tűzrevalót keressen. Össze is gyűjtött egy csomó rőzsét, ám amikor a tűzre vetette, az ágak közül egy vipera bújt elő, és a karjába mart.

Hirtelen néma csend lett a tűz körül. Mindenki azt várta, hogy Pál meghal. Mert a vipera mérge halálos. Akkoriban nem volt ellenszere a kígyómarásnak. A máltaiak döbbenten nézték. Azt gondolták, biztosan bűnös ember, akit Isten mindenképpen el akar veszejteni. Mondjuk gyilkos, vagy ilyesmi. Megmenekült a tengerből, de a kígyó végez vele.

A kígyó ott lógott Pál karján. Nem engedte el, amikor belemart. Pál azonban lerázta a kígyót a tűzbe, és semmi baja sem lett. A máltaiak nem akartak hinni a szemüknek. Várták, mikor esik össze Pál holtan. Amikor már eleget vártak, és még mindig nem lett semmi baja, azt hitték, hogy Pál valamiféle isten. Mert ezzel nem ért véget a csodák sora. A sziget főemberének, Publiusznak az apja betegen feküdt. Pál bement hozzá, imádkozott, a kezét rátette, és a beteg meggyógyult. Aztán több beteg is odament Pálhoz, és kérték, hogy gyógyítsa meg őket. És Pál Isten erejével meggyógyította a betegeket. Hiszen tudta, hogy az Úr meggyógyítja a megtört szívűeket, és bekötözi sebeiket.

(Az apostolok cselekedetei 28. fejezete alapján.)