Van-e olyan felnőtt az életedben, akitől igazán sokat tanulsz? Nyilván a szüleid, nagyszüleid ilyenek, de akár a lelkészed, a hitoktatód, a tanítód, az edződ is. Valaki, aki odafigyel rád, látja, hogyan fejlődsz, tanácsokat ad, bátorít, ha kell.

Az ilyen kapcsolatból sokat lehet tanulni. Nemcsak azt, amit ő tud, a betűvetést, a focit, a hittant, az éneklést, hanem azt is, ahogyan él. Ahogyan bánik másokkal. Ahogyan dönt nehéz helyzetekben. Ahogyan hisz. Nemcsak azzal tanít, amiket mond, hanem az életével is. És te ott vagy mellette, figyeled, hallgatod.

Lehet, hogy néha te is segítesz neki. Megteszel valamilyen szívességet, elviszed az üzenetet, segítesz pakolni. Mert ez kétirányú. Nem csak ő ad neked, te is nyújtasz neki valamit. És a legtöbb, amit egymásnak adhattok, az a szeretet.

Timóteusnak volt ilyen embere. Sőt, nem is egy, hanem több.

Először az anyukája, Euniké, és a nagymamája, Lóisz. Ők tanították Timóteust Isten Igéjére kicsi korától fogva. Timóteus látta, hogyan élt hitben az anyukája és a nagymamája. Sokat tanult tőlük.

Aztán jött Pál. Amikor az apostol második missziós útján Lisztrában járt, Timóteus már fiatalember volt, akiről mindenki azt mondta, hogy megbízható, hűséges, komoly hitű. Pál magával vitte az útjára. Éveken át együtt járták a városokat, együtt hirdették az evangéliumot. Pál szinte fiának tekintette, annyira szerette.

Ő pedig hű maradt a mesteréhez. Amikor Pált másodszor vetették börtönbe Rómában, és már tudta, hogy közel a vég, levelet írt Timóteusnak. Hosszú levelet, tele tanáccsal, bátorítással, szeretettel. Mintha egy apa búcsúzna a fiától.

Volt a levélben egészen hétköznapi kérés is. Pál fázott a börtönben. Valamikor régen, Tróászban hagyta a köpenyét egy Kárpusz nevű embernél. Most szüksége volt rá, és megkérte Timóteust, hogy vigye el neki a ruhadarabot. A Biblia nem ír róla, hogy elvitte-e Pálnak a köpenyt. De ha tehette, biztosan. És nemcsak a köpenyt, hanem a könyveket és pergameneket is, amiket még Pál kért. Nem tűnik ez olyan nagy dolognak. Mégis az volt, hiszen Timóteusnak nagy utat kellett megtennie a köpennyel és könyvekkel, hogy eljusson Pálhoz Rómába. De ha rajta múlt, biztos megtette, mert apjaként szerette az apostolt, aki őt a hitre nevelte.

Pál tudta, hogy hamarosan meghal. De azt is tudta, hogy a hit, a hűség, a tudás, amit Timóteusnak átadott, benne tovább él. Ahogy az anya és a nagymama hite is tovább élt Timóteusban. Ahogy a jó mag mindig tovább él, ha jó földbe hull, ahol aztán százszoros termést hoz. (A Timóteushoz írt második levél 4. fejezete alapján.)