...regényében – Akiért a harang szól – idézi Hemingway John Donne (1572–1631) angol költő, anglikán lelkész meditációjának részletét: „Senki sem különálló sziget; minden ember a kontinens része […], minden halállal én leszek kevesebb, mert egy vagyok az emberiséggel; ezért hát sose kérdezd, kiért szól a harang: érted szól.” (Áhítatok válságos órákban)

Ennek ellentmond ma már az individualizáció azóta félelmetesen elterjedt jelensége. Minden ember önálló személyiség, meg akarja valósítani magát, miközben szenved az elmagányosodástól. Individuum, magának él, senki se szólhat bele. Bizonytalanságában mégis hagyja magát (meg)vezetni egy-egy híresség, ügyeletes véleményformáló vagy a divat által. Nehéz eldönteni tehát, hogy a XVII. vagy XX. századi egyetemes élményű emberkép inkább álom-e vagy a valóság.

Hamis énkép, alázatoskodás vagy keserűség, csalódás okozza azt az érzést, hogy nem vagyok fontos, senki észre sem veszi, ha eltűnök a színről. Halálom után éppen úgy zajlik majd az élet, mint előtte, mindegy, élek-e vagy meghalok. Ebből a tévedésből kiindulva megteheti valaki, hogy elzárkózik a világtól, nem hív, és nem enged be senkit magánélete tereibe.

A közösségi média térnyerésével egyre kevésbé járnak össze úgy az emberek, mint egykor a fonóba. Nagyvárosokban előfordul, hogy valaki napokig fekszik holtan, mielőtt rátalálna valaki. A legriasztóbb történetet évekkel ezelőtt olvastuk: Japánban, Tokió egyik legsűrűbben lakott negyedében egy idős asszony és beteg fia éhen haltak. Elfogyott a pénzük, a tartalékaikat fölélték, papírszalvéták feljegyzései tanúsították. Nem kértek segítséget. Három méterre volt a szomszéd ajtaja, de csak két hét után találták meg őket. Magának élt és halt meg ez a két ember? A globális világ égbekiáltó jeleivé váltak ők! Vádolnak, torz tükröt mutatnak rólunk – de értünk is.

Senki sem szeretne ilyen méltatlan befejezést. Ne zárkózzunk el! Nyissunk egymás felé okosan, tapintattal! Bajban, betegségben tapasztaljuk, hogy aranyat ér egy jó szomszéd, akivel kölcsönösen segíthetünk egymásnak, mert a rokonok legtöbbször távol laknak és elfoglaltak. Keressünk kapcsolatot, legalább egyvalakit a gyülekezetben, akivel bizalmi testvérségben lehetünk!

Pál apostol biztat, egyben figyelmeztet is, hogy ne ítélkezzünk egymás fölött se hagyomány, se szokás miatt. Feltételezi, hogy ki-ki az Úrért teszi, amit tesz: „Mert közülünk senki sem él önmagának, és senki sem hal önmagának; mert ha élünk, az Úrnak élünk, ha meghalunk, az Úrnak halunk meg. Tehát akár éljünk, akár haljunk, az Úréi vagyunk.” (Róm 14,7–8) Összetartozunk.