Altatóorvos vigyázza álmukat
Az uppsalai műtőben a betegek életéért felel, a svédországi magyar protestáns közösségekben pedig azért dolgozik, hogy továbbra is magyarul szólhasson Isten Igéje. Herczeghné Juhász Edit aneszteziológus, a tizenhárom gyülekezetet összefogó Svédországi Magyar Protestáns Egyházi Közösség országos főfelügyelője. Hitét nem választja el orvosi hivatásától: a legnehezebb helyzetekben is imádságban keres segítséget. A Pátroháról származó, ötgyermekes édesanya számára a keresztyén hit és az anyanyelv megőrzése egyaránt személyes felelősség.
– A leghosszabb idő, amennyit altatásnál a műtőben teljesítettem, meghaladta a huszonnégy órát. Lement és felkelt a nap, de az aortabillentyű cseréjénél váratlan komplikáció lépett fel. Helikopterrel hozták a műszívet Budapestről. Addig kifogástalan állapotban tartottuk a pácienst. Folyamatosan imádkoztam Istenhez segítségért. Megkaptuk mind az égi segítséget, mind a készüléket. Nem tudom szavakkal kifejezni a szívemben érzett hálát. Konzultálni szoktam Istennel, figyelek rá, és megkapom a választ. Biztonságban érzem magam a legnehezebb helyzetekben is. Ami az embernek lehetetlen, az neki lehetséges – a bizonyságtételnek beillő szavakat munkáját firtató kérdésemre válaszolja Herczeghné Juhász Edit aneszteziológus.
Három szakvizsgás orvosként, egészségügyi menedzseri diplomával, öt gyermekükkel és szintén orvos férjével, Herczegh Ferenccel 2010-ben elindultak északra.
A kíváncsiság és a világlátás igényével meg sem álltak Svédország közepéig. Edit aneszteziológusként kezdett el dolgozni az Uppsalai Egyetemi Klinikán (Akademiska Sjukhuset). Három év múlva kinevezték a Központi Műtő Posztoperatív Osztályának szakmai vezetőjévé. Gyarapodó tudását megbecsülték: alapító tagja és választott alelnöke lett a Svéd Aneszteziológus és Intenzív Terápiás Szövetség posztoperatív szekciójának.
Részt vesz az orvostanhallgatók elméleti oktatásában.
TANÁRNŐ, EDIT PEDIG HISZ!
Pátroháról indult, Szabolcsból, az ukrán határ közeléből. Édesapját, mint oly sokakat, a vasút foglalkoztatta. Édesanyja a három lányuknak teremtette meg az otthon melegét: iskola után nem maradtak napköziben, hanem hazamehettek, terített asztallal várta őket. Szülei példáját követve a gyerekek is szorgalmasan jártak istentiszteletre a helyi református gyülekezetbe. A nemrégiben, százkét évesen elhunyt Szabó Zoltán lelkipásztor prédikációit ma is őrzi a főorvosnő emlékezete. Szombatonként akkor is sarkig tárta előtte a parókia ajtaját, ha egyedül csak neki magyarázta a Szentírást.
Az áldott alkalmakon sokat énekeltek, beszélgettek, imádkoztak együtt. Juhász Edit akkor is kitartott hűségesen, amikor ebből hátránya származott. Megtanult kiállni a Krisztusba vetett hit mellett, és megtapasztalhatta Isten kegyelmét. A szeretetteljes családi légkör és a pátrohai gyülekezet védőhálót terített alá. A megyeszékhely, Nyíregyháza egészségügyi tanintézményében, a Zay Anna Gimnázium és Szakközépiskolában a vidékről érkezett kislánynak a reformátussága jelentette a stabilitást. Ezzel kakukkfiókának számított a magukat menőnek gondoló gimnazisták között. Ennek következményeként az egyik órán felpattant egy srác, és kamasz őszinteséggel, kérdés nélkül kijelentette: „Tanárnő, kérem, Edit pedig hisz!” A döbbent csendet bölcs válasz törte meg: „Jó annak, akinek van hite!”
Kedves Olvasó!
A teljes cikk elolvasásához előfizetéssel kell rendelkeznie! Kérjük tekintse meg ajánlatunkat!