A Kalotaszegi balkezes című kiállításán beszélgetünk, amelynek anyaga azután készült, hogy a jobb keze lebénult. Ez minden érintettnek trauma, de egy festőnek felmérhetetlen veszteség. Hogyan élte meg?

Két évvel ezelőtt szívinfarktust és agyvérzést kaptam. Nem láttam rá reményt, hogy újra ceruzát tudok fogni a kezembe. Magamba zuhantam, élni sem akartam. Amikor a kórházban meglátogatott egy gyógytornász, sírva fogadtam. Úgy éreztem magam, mint a feltámadt Lázár Juhász Gyula versében: ő azért könyörög, hogy hadd térhessen vissza a sír nyugalmába.

Aztán ráeszméltem és tudomásul vettem: ha Istennek az az akarata, hogy éljek, akkor nem vonhatom azt kétségbe. Később elkezdtem bal kézzel rajzolni – először csak vonalakat, idővel pedig már emberi alakokat, finomabb részleteket is. Nemsokára ezzel a kezemmel is úgy tudtam alkotni, mint a másikkal – a kiállítás képei már így készültek.

Ma már a jobb kezemet is tudom mozgatni. A folyóírás még nem megy, de a nyomtatott betűkkel már boldogulok.

Óbudán nőtt fel, több mint harminc éve pedig Mátyásföldön él. Hogyan kötődik Kalotaszeghez?

Ötvenkilenc évesen, közel a nyugdíjhoz elvesztettem az állásomat, ami a padlóra küldött. Ebből a nehéz lelkiállapotból segített ki, amikor pár hónappal később meghívót kaptam kalotaszegi művészektől, amelyet el is fogadtam. Ekkor jártam először ezen a vidéken. Később velük együtt megalapítottuk a nagypetri-kalotaszegi művésztelepet, amely a helyi református lelkész panziójában működött. Utána tizenöt évig rendszeresen visszajártam Erdélybe. Mindig vittem magammal a kerékpáromat is. Egyik alkalommal aztán egy hét alatt körbetekertem Kalotaszeget és a környékét – harminckilenc falvat jártam be. Építészként lenyűgöztek a fatornyos templomok, mint a bánffyhunyadi, a körösfői vagy a magyargyerőmonostori. Ma is előttem van, ahogy tekerek le a hegyről Körösfő felé tartva, és már messziről fehérlik a gyönyörű istenháza. Megragadott ez a látvány, és úgy gondoltam, meg kell örökítenem.

Később a többi templomról is készítettem vázlatot és fotót, majd megfestettem azokat is. Többször elbicikliztem példaképem, Kós Károly sztánai házához, a Varjúvárhoz is – igaz, bemenni nem tudtam, mert magántulajdonban áll. Kalotaszeg gyógyírrá vált számomra, azóta is az. Ady Endre Az Úr érkezése című verse jól kifejezi mindezt: „Mikor elhagytak, / mikor a lelkem roskadozva vittem, / csöndesen és váratlanul / átölelt az Isten.” A nagyapám egyébként Kolozsvárról származott, így általa is kötődöm ehhez a vidékhez. Legutóbb 2018-ban jártam Kalotaszegen, és bár szívesen visszamennék, a korom miatt már nem vállalkozom határon túli utazásra.

A sorozat visszatérő elemei a templomok. Jól sejtem, hogy az istenháza többet jelent önnek a hitgyakorlás színterénél?

Az egyik kép mellé Reményik Sándor Templomok című versét illesztettem, amely megválaszolja ezt a kérdést: „Én csak kis fatornyú templom vagyok, / Nem csúcsíves dóm, égbeszökkenő, […] // S bár irígykedve holtig bámulom / A dómok súlyos, drága titkait, / Az én szívem is álmok temploma / És Isten minden templomban lakik.” Ezt vallom én is: a Lélek valamennyiünkben ott munkálkodik – mégis, a magunk módján rendületlenül keressük Istent. A templomok ábrázolása mind a Lélek munkáját, mind a saját istenkeresésemet kifejezi.

A templomok közül valamelyik közelebb áll a szívéhez?

Mindegyik kedves számomra, de egyet kiemelnék: ez a nagypetri. Különös, mert amikor Kalotaszegen megszálltam, ugyan nem terveztem, de többször is lehetőségem nyílt részt venni a nagypetri istentiszteleten, és úrvacsorát is vehettem. Úgy gondolom, ez nem volt véletlen.