... beszélnek vagy inkább dadognak arról, mit élnek át a rövidebb vagy hosszabb ideje haldokló szerettük mellett. Kibeszélhetetlen élmények ezek, mégis el akarják mondani, hogyan búcsúztak el tőlük. Mit mondott utoljára, amikor még magánál volt, és mit tudtak mondani neki azok, akik egyáltalán mertek megszólalni. A legtöbben tiltakoznak, mert nem lehet elfogadni az elfogadhatatlant, az elképzelhetetlent, a valóságot, hogy néhány perc vagy néhány óra, néhány nap múlva az a test megmerevedik, és aki élt, halott lesz. Szeretetünk visszatartaná. Ideig-óráig, néha hetekig is képesek vagyunk erre, húzni az időt, visszatartani azt, aki már útra kelne. Ebben a gyötrelmes haláltusában, amelyet nemcsak a haldoklók vívnak, hanem a mellettük és velük virrasztók is, mélységes átalakulás történhet, amelyben egyszerre meglazulnak a görcsösen megfeszített kötelek. A távozó menni készül már, s a szeretet eléri a szabadság magaslatát: menj, ha felkészültél, nem tartalak többé vissza. Így átlépheti a határt.

Jézus átlépett az emberi természet törvényeinek határain, amit mi tudatosan e földi életünkben nem tudunk megtenni. Mert lehetetlen. A vakon született lát, a lepra letisztul, a görbe egyenes lesz, a halott test életre kel. Ilyen nincs, ez nem történhet meg. Ha mégis, akkor az igazolatlan marad a természettudományok számára. Móra Ferenc novellája a legfényesebb irodalmi alkotások egyike, amelyben az író elbeszél egy ilyen kivételt, saját halálközeli élményét gyermekkorából. A Mikor én az égben jártam című mű zavarba ejtő szépséggel írja: „…a földet az éggel nem a Jákob létrája köti össze, hanem a jajszó.” A kisfiút az anya sikolya hozza vissza...

Sok beteg azonban nem gyógyul meg. A miérttel kiáltunk Istenhez, amikor egy szerettünk meghal. Idő sincs búcsúzni. Hallatlan próba, ha Isten hallgat. Vagy nem halljuk őt? Vagy késik, mint Jézus, amikor Lázár betegsége miatt üzennek érte? „Jézus szerette Mártát, ennek nővérét és Lázárt. Amikor tehát meghallotta, hogy beteg, még két napig azon a helyen maradt, ahol volt” (Jn 11,5–6). Ki érti ezt? Nem ellentmondás? Szerette őket, mégsem ment azonnal. Nem azért nem jön, amikor kiáltok, mert nem szeret. Csak percember létünk logikája a most, itt és azonnal. Nekünk nincs időnk szenvedni. Jézusnak más az időszámítása. Az idő korlátait is átlépi. Célja van ezzel. Engedi a halált, hogy a megkötött kapcsolatokat megtanuljuk eloldani. Ő nem késik. Itt van, csodát tesz velünk. A halál előtt és utána is.

Jézus, ugye ma is átlépsz velünk a határokon?