Egymásban a „mást” és nem az „egyet” látjuk: tárggyá tesszük az egyszeriségében és egyediségében szerethetőt, amikor a tőlünk mint abszolút mércétől való eltérését bűnként látjuk és láttatjuk. Így végül a síróknak örülünk és az örülőktől sírunk. A húsvét utáni harmadik vasárnapon ebbe az emberi bűnös-torz világba kiált bele a 66. zsoltár: „Örvendj, egész föld, az Istennek!”