Az evangélium őszintén beszél Istenről és az emberről. A valóság az, hogy van rend: az embernek tényleg meg kellene felelnie Isten igazságának és törvényének. Ugyanilyen valóságos azonban az is, hogy az ember a bűne miatt nem képes eleget tenni Isten elvárásának.

A törvény szerepét csak úgy tisztázhatjuk, ha a Szentírás egészének fényében tekintjük, és meglátjuk a helyét Isten kibontakozó tervében. Kálvin János szerint az egész Szentírás tulajdonképpen a törvényt és annak magyarázatát tartalmazza: az Újszövetségben is érvényes a törvény, és már az Ószövetségben is jelen van az evangélium.

A szövetség nem klub, amelyből veszteség nélkül ki lehet maradni. Az ószövetségi áldozatok bizonyítják, hogy Isten és az ember kapcsolata életbe vágóan fontos ügy, identitást meghatározó, egzisztenciális kérdés. A szövetséget – a héber eredeti szerint – nem „kötik”, hanem „vágják” (az áldozati állatokra utalva), és ez is mutatja, hogy a tét véresen komoly.

A teológia görög eredetű összetett szó (theosz=Isten, logosz=beszélni, mondani). Tükörfordításban az Istenről való beszédet jelenti. Általános értelemben minden vallási rendszernek megvan a maga teológiája. Ezért egészen pontosan most a keresztyén teológia értelméről szólunk.

A gondolkodástörténet hullámai soha nem tudták megingatni vagy leépíteni a Szentháromság tanítását. Az egyház hitvallásai, az egyetemes zsinatok állásfoglalásai ugyanis éppen arra törekedtek, hogy gátat szabjanak az emberi okoskodásnak, és a „tekervényes ravaszságok” helyett a „tiszta és egyszerű igazságban” erősödjenek meg (Kálvin János).