A Duna két ága a kaszálónktól mintegy háromszáz méterre ért össze. Van fényképem, amint itt dolgoznak Atyuskámékkal a háború után – miközben én a nagy szarvú ökröket ügyelem. Az aratás után „meztélláb” ballagtam a tizenhárom kereszttel megrakott szekér után a porban tíz kilométert, nehogy csak egy kéve is leessen.

A falu csordája nyolc-tíz sor járást taposott ki a hosszú domboldal igricés (leveles, tüskés növény) mezején. A háború előtt innen szállították a homokot az e célra épített kisvasúton a Dunakeszivel átellenben várakozó uszályokba a fővárosi építkezésekhez. Személyes és elbeszélt emlékek kötnek ide.

A több mint százéves szőlőt feleségemmel nagy-nagy kínlódással ápoljuk. Nem a bora miatt, hanem mert becsületbeli kérdés: édesapámnak elmenetele előtt megígértem, nem hagyom el azt a szőlőt, amelyet öregapám vele együtt telepített, miután ő négy év szibériai fogság után hazajött.

Új sorozatunkban G. Szalai István osztja meg olvasóinkkal a II. világháború előtti gyermek- és ifjúkorának meghatározó élményeit. Néhány hetente, a rovat más tartalmaival váltva jelentetjük meg ezeket a mai nemzedékek által már nem tapasztalt életmozzanatokat.

Ecsedy Aladár a háborús évek alatt létrehozta a Sion-hegyi missziós központot, szerkesztette a Kisfecske című röpiratot, az Országos Vasárnapi Iskola mozgalom elindítója volt. Megmentette a falubeli leventéket a külföldre hurcolástól. Vezetője, előmunkása volt a Hősök szobra építésének. 1956 forradalmi napjaiban csatlakozott a Református Megújulási Mozgalomhoz.