Létezik lelki éhség is. Hova vezet az téged? Hol enyhíted? Jézus azt mondja, ha éhezed és szomjazod az igazságot, megelégíttetsz. Ez visz közelebb az Úrhoz, nem a lelki jóllakottság. Ha megelégszem magammal – akkor vagyok üres. Nem lehet több napra sem előre enni. Nem lehet lelki táplálékkal sem előre feltöltekezni. Naponta táplálkozni kell, amikor a lelkünk vágyik rá.

A templom az a hely, ahol Krisztus nevében összejövünk. Magunknak, azaz gyülekezetünknek építjük, Istennek már nincs rá szüksége az Újszövetség korában, mint egykor az áldozóhelyre. Gyülekezésre alkalmas, jó szerkezetű, jó akusztikájú épület a megfelelő. De vajon nem tesszük-e hozzá ehhez a gyakorlati szükséglethez – a mi dicsőségünket?

Az igazi cél eljutni Krisztushoz, az egyedüli igazsághoz, az egyedüli úton, ennek egyik eszköze a regula betartása. A másik, talán még nagyobb – a kegyelem. Ha a törvény követését céllá tesszük, ez öncéllá, sőt céltévesztéssé válik. Nem is beszélve arról, hogy a szabályok – vagy akár a KRESZ – teljes betartása, az utolsó vesszőig, nem is lehetséges.

A könyv megállapítja, a protestáns mozgalmak értelmezték újra a szabadság eszméjét is: a keresztyén ember egyedül Krisztustól függ. A szabad vallásgyakorlat és a gondolat- és lelkiismereti szabadság az első modern szabadságjog is.

Aki a jót elfogadja, annak a rosszat is el kell, mondja Jób is. A szenvedés Isten tervében nem büntetés, hanem a hozzá való közelebb kerülés eszköze, ami után megújul a hit, a teljes élet. Nem szenvedésmentes életet ígér az Úr az őt követőknek, hanem hogy átviszi őket ezeken, az ő javukra. Amikor látni és érezni engedi a poklot, valójában burokban vezet végig azon. Isten sorrendje mankó és vigasztalás a nehéz időkben.

Krisztus-követőként nem akármilyen minőségemben utazom: általa a fiúságot is örököltem, azaz trónörökösként járom a teremtett világbirodamat. És így is érzem útközben: mintha mindenütt magas rangú fogadtatásban volna részem, az Úr előkészít mindent, előttem jár. Az utazás találkozásokat jelent: más kultúrákkal, emberekkel, a komfortzónámból kilépő énemmel is, és persze Istennel.

Gondoskodnom kell a családomról, magamról. A lelkemről, a testemről. A kocsimról, a cipőimről, a mobilomról. Az csak nem olyan nagy baj, ugye, Uram? Jézus tudta, hogyan gondolkodunk, ezért számos alkalommal emlékeztetett arra: az Úr gondoskodik az övéiről. Ez nem azt jelenti, hogy karba tett kézzel kell kísérteni az Istent, megtart-e akkor is, ha magam semmit sem teszek ezért.

„Szokatlan volt másfél évezredes freskókat, sok száz éves ajtófaragványokat látni fekete szemű, sötét hajú, többnyire fiatal keresztyénekkel teli templomokban”. Többek között erről írt egyiptomi zarándokútjának útirajzában a Károli Gáspár Református Egyetem oktatóinak imaköre. Ismerkedtek az ottani keresztyén közösséggel, a koptokkal, akik „valahol mélyen ismerőseink. Sőt, testvérek. Krisztus összeköt bennünket”.

Szerintem a szeretet fáradsággal, néha izzadsággal elért állóképesség. Napi, rendszeres tréninggel fenntartott életforma. Következetesen végigvitt edzésterv. A romantika szeretetfogalma ezzel szemben megfoghatatlan, uralhatatlan lila köd. Kiszámíthatatlan, olykor halálos transzállapot.

Az áldozati kártya kijátszása sokszor visszaélés a mindenkiben meglévő jóindulattal: ilyen lehet a kisebbségi kártya rendőri intézkedésnél, bántalmazási kártya válóperben, diszkriminációs kártya a munkaügyben. Ezzel áll szemben Jézus parancsa: tartsd oda a másik arcodat is! Ezt vágja Pál is tömören az arcunkba: tűrd el a kárt, szenvedd el a sérelmet!

A legértékesebb dolgokat Istentől ingyen, ajándékba kapjuk! Aki igent mond Jézusnak, és belép az örök élet dimenziójába, az már nem rohan többé bomba üzletek felé. Annak ugyanis örök élete, azaz korlátlan mennyiségű ideje és öröme van.