Mózes születése, élete és küldetése különös jelentőséggel bír, minden mozzanata üzenetet hordoz. A nagy küldetéshez kalandos utak, élmények és tapasztalások vezettek. Születése, életben maradása is önmagában jel és üzenet, majd a fáraó udvarában való neveltetése szintén eszköz lett, hogy az egyiptomiak között felnőtt férfi mégis saját népe, az elnyomatásban élő és szaporodó Izráel szabadítója legyen.

Mózesnek menekülnie kellett, miután agyonütötte az egyiptomi munkafelügyelőt, aki Mózes egy testvérét, egy héber férfit vert (2Móz 2,11–12). Útja Egyiptom határain túlra, a pusztába vezetett, ahol Midján papjának, Jetrónak (Reuélnek) a lányát vette feleségül (2Móz 2,18.21). Az egyéni szabadulás útja később a héber nép szabadulásának az útvonalává is vált, hiszen ugyanahhoz a hegyhez, Isten hegyéhez, a Sínaihoz vezette a fogságból szabadult népet, ahol neki is megjelent az Úr (2Móz 3,1–12).

Isten itt jelentette ki magát Mózesnek, és ugyanitt adta később a Tízparancsolatot, a szövetség Igéit. „Izráel fiai pedig sóhajtoztak és kiáltoztak a szolgaság miatt, és a szolgaság miatti segélykiáltásuk feljutott Istenhez. Isten meghallotta panaszkodásukat, és visszaemlékezett Isten a szövetségére, amelyet Ábrahámmal, Izsákkal és Jákóbbal kötött.

Rátekintett Isten Izráel fiaira, és gondja volt rájuk Istennek.” (2Móz 2,23–25) Az égő, de el nem égő csipkebokorból szóló Úr néven szólította Mózest, és atyái Isteneként mutatkozott be szolgájának: „Én vagyok atyádnak Istene, Ábrahám Istene, Izsák Istene és Jákób Istene.” (2Móz 3,6) Fontos, hogy a küldetést adó Úr az atyák Istene, nem egy egyiptomi, lázadó kisisten. Lényege az, hogy ő létezik, van, volt és lesz, mindig, töretlenül. Az Örökkévaló, a megszakítás nélkül létező „Vagyok” küldi Mózest, a „Vagyok, aki vagyok” (2Móz 3,14)