János evangéliumában Jézus először a páska ünnepére megy fel Jeruzsálembe, amikor megtisztítja a templomot. A második alkalommal – amelyről heti bibliai szakaszaink sorában is olvashatunk – szintén egy ünnepre megy fel, de a bibliai szövegből nem derül ki, melyik ünnepről van szó, csak ezt olvassuk: „Ezek után ünnepük volt a zsidóknak.” (Jn 5,1) Jeruzsálemben a Juh-kapunál állt egy medence, amelyet héberül Bethesdának neveztek, ami annyit tesz: irgalom háza. Ide megy be Jézus, aki maga mondta egy helyen: „Irgalmasságot akarok, és nem áldozatot.” (Mt 9,13) Rengeteg beteg volt ezen a helyen: vakok, sánták, sorvadásosak, akik a gyógyulás reményében tartózkodtak ott, hiszen az Úr angyala időnként leszállt, hogy felkavarja a tó vizét, és aki először lépett a vízbe, az meggyógyult, bármilyen betegségben szenvedett (vö. Jn 5,3).

Jézusnak hatalma lenne arra, hogy egyetlen szavával mindenkit meggyógyítson, mégsem teszi. Nem azért, mert nem indulna meg a szíve a nyomorúságos helyzetben lévőkön, ha nem mert ő szuverén Úr. Volt ott egy harmincnyolc éve beteg ember, aki tehetetlenül feküdt. Jézus az, aki kezdeményez, hiszen odalép a beteghez, és ő kérdezi meg: „Akarsz-e meg gyógyulni?” (Jn 5,6) Különösnek hathat ez a kérdés, hiszen aki harmincnyolc éve beteg, tehetetlenül fekszik, hogyan ne akarna?

A beteg válasza meghökkentő, hiszen azt várnánk, hogy igennel felel, de ehelyett azt mondja: „Uram, nincs emberem, hogy amint felkavarodik a víz, beemeljen a medencébe. Amíg én odaérek, más lép be előttem.” (Jn 5,7) Jézus csak ennyit mond: „Kelj fel, vedd az ágyadat, és járj!” (Jn 5,8) Hiszen ő a mi gyógyítónk, a mi „emberünk”, ahogyan Pilátus is mondja: „Íme, az ember!” (Jn 19,5) Ez adjon erőt, reménységet az új esztendőben is!