Hogyan alakult ki a hite? Volt-e valamilyen fordulópont az életében, amely erre az útra terelte?

Mélyen hívő szüleim révén már nagyon fiatalon megismerkedtem Isten Igéjével. Olyan szentírási alapot kaptam, amely a mai napig vezeti az életemet. Ablonczy Dániel lelkipásztor szárnyai alatt nőhettem fel, ahol megtanulhattam az Ige tekintélyét, megtartóerejét. Kétfajta megtérést láttam-tapasztaltam az életem során: vannak, akik napra, percre pontosan meg tudják mondani, mikor adták át az életüket Jézus Krisztusnak, és van másfajta Istenhez találás, mint az enyém is, amely hosszabb folyamat. Tizennégy éves koromban kezdődött, a konfirmációmkor – mert Isten először ekkor szólított meg személyesen –, és azután sok apró döntést hoztam a visszafordíthatatlan fordulatig, ez tizenhét éves koromra tehető. Akkor döntöttem el véglegesen, hogy Jézus lesz az életem központja, őt áll az első helyen, mindent hozzá mérek, és eszerint cselekszem. Ahogy a keresztelési és konfirmációs Igém is mondja: „Az Úr Istennek nagy tetteivel járok; csak a te igazságodról emlékezem!” (Zsolt 71,16) Ez határozza meg életem minden egyes napját.

Mit tekint az elhívásának?

Mindenkit máshogyan vezet az Isten, más-más talentumot, elhívást kapunk az életünkre. Az enyém a segítő, bátorító szolgálat, a törődés másokkal. Megérzem, mikor van szükségük az embereknek egy-egy jó szóra, telefonhívásra, az Úr elvezet hozzájuk. Amikor felhívok valakit, gyakran ezt a kérdést kapom: „Honnan tudtad, hogy bajban vagyok?” Én nem, de a bennem élő Szentlélek pontosan tudta, nekem csak engedelmeskednem kellett.

A feleségemmel évtizedek óta hordozunk olyanokat, akiket ránk bízott az Úr, hogy odafigyeljünk rájuk. Egy ideje segítek egy idős bácsinak, akivel szintén „véletlenül” kerültem kapcsolatba. Már az első alkalommal szóba került a hit. Amikor harmadjára mentem hozzá, azzal fogadott, hogy szeretne megkeresztelkedni. Én lettem a keresztapja. Ez Isten vezetése nélkül nem valósulhatott volna meg.

Hogyan éli meg a hitét a mindennapjaiban?

Éjszaka az Úr vigyáz rám: „De akit az Úr szeret, annak álmában is ad eleget.” (Zsolt 127,2) Attól kezdve pedig, hogy kinyitom a szememet, az isteni jelenlétben élek. Több mint nyolc éve kezdtem el napindítónak Igéket összegyűjteni egy ismerős család lelki megerősítésére, miután a családfő negyvenhét évesen meghalt. Azt a visszajelzést kaptam akkor, hogy a mindennapi üzenetekből – a reggeli mannákból – erőt merítettek a gyász elhordozásához, lelkük építéséhez. „…ilyen lesz az én igém is, amely számból kijön: nem tér vissza hozzám üresen, hanem véghez viszi, amit akarok…” (Ézs 55,11) Ezen felbátorodva elküldtem ezeket másoknak is, akikről tudtam, hogy kallódnak, keresik a hitüket. Mindenki örömmel fogadta, azóta mintegy ötszázan olvassák. Sok éve fogalmazódott meg bennem ez a gondolat: tedd láthatóvá a láthatatlant. Az egész életem erről szól, hogy Isten országát, amelyet a szemünk nem láthat, a bennünk élő Szentlélek segítségével megjeleníthetem, ha a hitemet, az elhívásomat cselekedetekké formálom.

Milyen szerepet játszik az imádság az életében?

Mondhatni főszerepet. Reggel és este együtt imádkozunk a feleségemmel. Bensőséges, meghitt alkalmak ezek. Nálam az ima életforma, nincsenek klasszikus értelemben vett csendességeim. Imádkozom, amikor utazom, amikor egyedül vagyok, sétálok, amikor érzem, hogy szükségem van arra, hogy az Úrhoz szóljak, és ő is megszólíthasson engem. A legszebb, hogy ki sem kell mondanunk a gondolatainkat, hiszen: „Még nyelvemen sincs a szó, te már pontosan tudod, Uram.” (Zsolt 139,4) A „szüntelenül imádkozzatok” megélése és a „keressétek először Istennek országát, és az ő igazságát; és mindezek ráadásként megadatnak majd nektek” Igék üzenete és tartalma határozza meg a jelenlétet vele és benne.