Kérem, idézzen fel olyan pillanatot az életéből, amikor különösen erősen megtapasztalta Isten jelenlétét vagy vezetését!
Az életem nagy fordulópontjai szinte mind ilyenek. Amikor jelen időben is erőteljesen éreztem ezt, az a feleségemmel való megismerkedésem és a gyermekeink születése. De olyan is előfordul, amikor évek távlatából válik világossá, hogy vigyázott rám vagy ránk, és egyengette az utat.

Milyen hatással van a hit a mindennapi döntéseire és tanári, vezetői felelősségére?
Igyekszem felelős emberi életet élni, de ennek Istennél vannak az alapfeltételei: ő adja az egészséget csakúgy, mint az erőt a nehézségekben. A Szentlélek révén kifürkészhetetlen módon, de ott lakik a saját személyiségem rétegeiben is – ha néha szinte elveszek a feladatok és szerepek között, jó tudni, hogy van valaki, aki igazán ismer, egyben lát és szeret engem.

A gyermekkorában is jelen volt ez a tudat?
Nem, én a nyolcvanas években kifejezetten a szocialista embereszmény szerinti nevelést kaptam. Szüleim mindenféle történelmi traumák és szerencsétlenségek miatt eltávolodtak az egyháztól – aztán a rendszerváltozáskor az iskolám egyszerre egyházi intézménnyé vált, és mintegy a változó körülmények hatására beírattak hittanra, megkeresztelkedtem, konfirmáltam – de mindez hirtelen történt, és ekkor még idegen volt számomra. Amikor már felnőttként önként – és nyilván a Szentlélek buzdítására – próbáltam rendezni a viszonyomat Istennel és az egyházammal, jól jött, hogy volt hova hazatérnem.

Milyen bibliai történet vagy igevers határozza meg leginkább a pedagógiai szemléletét?
Krisztus tanítóként is működött. Az ő jelenléte ebben a világban mindent megváltoztatott, és ez a változtató erő részben azáltal valósult meg, ahogyan beszélt, ahogyan a többi emberrel bánt. Ennek már a tanulmányozása is gyógyító és támogató erejű minden tanár számára. A mi világi megbízásunk más forrásból származik, de épp ezért fontos, hogy Krisztusra tudjunk nézni a saját megoldandó feladataink között.

Ön szerint milyen nehézségekkel szembesül ma egy keresztyén értékrendet valló tanár a világi oktatásban?
Nem többel ma, mint régen: ez világos. Felszínesen közelítve: a hitben élőkkel tudatosan szembehelyezkedő világ és a hit kerítései mögött berendezkedő, de ugyanúgy a világ megromlottságából fakadó problémákkal küzdő egyház egyaránt okoz nehézségeket – elvárásokkal, rossz magatartással, türelmetlenséggel.

Kicsit mélyebbre ásva: az emberi élet a világban igencsak nehéz, méghozzá azért, mert megnehezítjük egymásnak. A leghitelesebb, legpontosabb ábrázolásra képes írók, filmesek sokszor olyan világot örökítenek meg, amelyben alig lehet élni, vagy lehet, de szenvedés. Mi, keresztyének talán valamivel többet értünk meg ennek okaiból, de ez nem jelenti azt, hogy automatikusan jobb választ, megoldásokat is tudunk adni rá. Ezért is szoktam úgy fogalmazni, hogy a segítő jelenlét az első: mert szinte mindig mindenki valamilyen értelemben erre szorul.

Mit jelent önnek ma az imádság a mindennapokban?
Az imádság (a tudomány fogalmai szerint: szakrális kommunikáció) ősi és rejtélyes, különböző formákat ölthet. Nekem ebben is Krisztus példája a legjelentősebb, aki Istennel egylényegű létezőként bátorított minket ebben, sőt, megtanított rá. A mi protestáns hitünk nagy szabadságot és nagy felelősséget is rendel ehhez, hiszen a magunk által megválasztott időben és szavakkal is gyakoroljuk – ennek lehetősége és felelőssége révén az adott keretek is felértékelődnek: az istentisztelet közös imádságai és a Krisztustól kapott szó szerinti iránymutatás, a Miatyánk.

A felesége is ugyanazon az egyetemen oktat…
Ezenfelül az alapvégzettségünk, az irodalomtudomány is összeköt bennünket. Viszonylag fiatalon összeházasodtunk, ezért két lányunk már nagyjából önálló életet él. Ők mind egymáshoz képest, mind velünk összehasonlítva különböző személyiségek, ennek köszönhetően rengeteget tanulunk arról, hogy a szülői-nevelői szándék és a családi környezet adottságai mennyire más és más utakat tudnak nyitni – ez is azt mutatja: Isten szándékai messze túlmutatnak a mi törekvéseink, lehetőségeink körén.