Mit tart számon az első orgonaélményeként?

A templomból kiszűrődő orgonaszó az első meghatározó emlékem, öt-hat éves lehettem. Gyermekkoromban a budapesti pasaréti gyülekezetbe jártunk a szüleimmel, és amikor a vasárnapi iskola hamarabb véget ért, gyakran kihallatszott még az épületből a záróének vagy az utójáték. Akár nyitott, akár csukott ablakon keresztül érkezett a hang, mindig mélyen megérintett. Akkor még nem tudatosodott ez bennem, de mintha áramütés ért volna. Felvillanyozott, gondolkodásra késztetett, találgattam, mit hallok – magával ragadott az orgona gazdag hangzásvilága. Ez azóta sem változott. Már ebben az első élményben ott rejlett a hangszer egy másik fontos szerepe is: a gyülekezeti ének szolgálata. Ez annyira természetes része lett az életemnek, hogy utólag úgy érzem: ez a kapcsolat szinte születésemtől fogva bennem él.

Már ekkor, ötévesen eldöntötte, hogy orgonaművész lesz?

Nem. Hosszú bizonytalankodás következett. Elkezdtem zongorázni tanulni, de sokszor megfordult a fejemben, hogy abbahagyom. Nem a zene vagy a hangszer ellen tiltakoztam, az a gondolat ijesztett meg, hogy egy muzsikusnak napi nyolc-tíz órát kell gyakorolnia. Úgy gondoltam, ez olyan kötöttség, amelyet nem szeretnék vállalni.

Később ezen mindig átsegített az improvizáció öröme, ez az adottságom velem született. Hét év zongoratanulás után alig vártam, hogy orgonára válthassak. Bár a tanáraim már akkor zenei pályára szerettek volna irányítani, én tudatosan a gimnáziumot választottam a zenei szakközépiskola helyett, mert szerettem volna nyitva hagyni más lehetőségeket is. A gimnázium után az építészmérnöki szakma vonzott, de végül a Zeneakadémiára jelentkeztem.

Mikor kezdett tanítani?

Ötödéves hallgatóként lehetőséget kaptam arra, hogy részmunkaidőben helyettesítsem egykori tanáromat, Kárpáti Józsefet. Ezzel párhuzamosan a debreceni református kántorképzőben oktattam: az ország különböző részeiről érkező, egyházzenei szolgálatra készülő fiatalokkal foglalkozhattam. Ezek a lehetőségek a legjobb időben érkeztek. Isten gondviselését és másodpercre pontos időzítését látom abban, ahogyan a tanítói pályám lépésről lépésre kibontakozott.

Hogyan került a fasori gyülekezetbe?

Sokáig el sem tudtam képzelni, hogy elszakadjak Pasaréttől, hiszen ott nőttem fel, és a családunk számára az egyházhoz tartozás mindig sokkal többet jelentett egyszerű vallásosságnál. A hit, az Istenhez fűződő személyes kapcsolat és az Ige üzenetének komolyan vétele határozta meg a gondolkodásunkat. Pasaréten nemcsak a hitélet, hanem a zene is meghatározta az életemet. Nagy hatással volt rám Draskóczy László kántor. Rengeteget tanultam tőle. A közösséghez azonban elsősorban nem az orgona, hanem