(3) „…parancsold meg némelyeknek, hogy ne hirdessenek tévtanokat…” (1Tim 1,1–11)

Pál Efezusban hagyta ifjú tanítványát, leghűségesebb munkatársát, gyakran helyettesét, Timóteust, míg ő továbbment Macedóniába. Timóteusnak főleg zsidó eredetű keresztyének között kellett munkálkodnia, maga is zsidó anyától és görög apától származott. E közösségekben a tanítás központi szerepet töltött be. Timóteusnak olyan tévtanítókat kellett helyreigazítania, akik „mondákkal (fordíthatjuk így is: mítoszokkal), vég nélküli nemzetségtáblázatokkal és törvénymagyarázatokkal” elfedték a lényeget, azt, akire az Ószövetség mutat: Krisztust, ezzel elvették az élét, félremagyarázták. Bűnük így már nemcsak az, ha nem tartják meg a törvényt, hanem az, hogy nem Krisztusban vannak, így a törvény átka rajtuk marad, és másokat is félrevezetnek. Az „egészséges tanítás” néven nevezi a bűnöket (11. v.). Az evangélium félreértésének kockázata megsokasodik, ha szaporodnak az avatatlan magyarázók. Pál a tanítás tisztaságát félti, mint általában az idősebb nemzedék, és határozott parancsot ad Timóteusnak, hogy az egészséges tanításhoz tartsa magát a gyülekezet. De miként lehet különbséget tenni a tévtanítás és a helyes között? Gyümölcse alapján. Ehhez ad mértéket a Szentírás (lásd a Lélek gyümölcse: Gal 5,22).

Zsolt 121

RÉ 121

(15) „Igaz az a beszéd, hogy Krisztus Jézus azért jött el a világba, hogy a bűnösöket üdvözítse...” (1Tim 1,12–17)

Pál Jézus Krisztus apostolaként mutatkozik be a levél elején. Nem mintha Timóteus nem tudta volna, ki ő, de így ad nyomatékot a levél tartalmának. Timóteus ennek tudatában adja tovább az efezusiaknak Pál üzenetét. Akire méltóság bízatott, annak irigye is támad, s minél nagyobb méltóság viselője, annál több. Pál, hogy ne adjon okot az irigységre, ezáltal ne tegye erőtlenné az evangéliumot, s hogy világos legyen, nem a maga dicsőségét keresi, őszintén vall saját méltatlan voltáról: „…káromló, az övéit üldöző és erőszakos ember voltam, mégis irgalmat nyertem...” Példájával bátorít: ilyen hatalmas Isten kegyelme! Nincs olyan mélység, nincs olyan bűn, amelyre ne lenne érvényes a Krisztusban kapott bűnbocsánat! A feloldozás valóságos. Példája mutatja azt is, hogy bármely ügybuzgóság, még a vallásos indíttatású is, milyen embertelenségekre képes Krisztus nélkül. Életútjából bizalmat nyerhet mindenki afelől, hogy nincs olyan akadály, amely elzárhatná az utat az üdvösségre, ha valaki megtér. Valahányszor kétség támadna bennünk saját bűneink bocsánata felől, hárítsuk el ezzel, mint valami pajzzsal: „Igaz beszéd ez…”

Zsolt 122

RÉ 122

(19) „…a hit dolgában hajótörést szenvedtek.” (1Tim 1,18–20)

Próbára tévő időkben megerősítést jelent, ha Isten szolgája visszaemlékezhet elhívásának kezdeteire, amikor némelyek bizonyságot tettek mellette. Pál bátorítja Timóteust esetleges bizonytalankodásai és a külső visszahúzó tényezők között. A hitben hajótöröttek példája mutatja: okoskodásból, nagyravágyásból, esetleg keményszívűségből, megalkuvásból, netán nyereségvágyból milyen könnyen elsodródik Krisztus szolgája az evangélium tiszta tanításától. Himenaiosz a feltámadásról vallott képzeteivel – tudniillik, hogy az már megtörtént – siklott vakvágányra a hitében (lásd 2Tim 2,17–18). Valószínűleg Alexandrosz is követte, mert a hamis tanításnak is mindig akadnak hívei. Az „átadtam őket a Sátánnak” a kiközösítést jelenthette a gyülekezetből. Először maguk vonták ki onnan magukat, amikor a maguk feje után kezdtek járni. Pál azt mondja, rendben. Menjetek. Erővel nem tudunk Krisztus népe kötelékében megtartani. Itt nem maradhattok, mert másokat is megfertőztök. Krisztus uralmán kívül azonban csak a Sátán uralma létezik. Belső ellenségre nincs szükség. S ha még gonoszabb indulattal térnének is vissza, nem hiábavaló a fegyelmezésük, mert példájuk megfékezi másokban az elvadultságot, megakadályozza, hogy mások élete is zátonyra fusson.

Zsolt 123

RÉ 123

Fodorné Nagy Sarolta

(1) „...tartsatok könyörgéseket, imádságokat, esedezéseket és hálaadásokat minden emberért...” (1Tim 2,1–7)

Minden emberért? Akkor nem válogathatok, nem húzhatok ki senkit sem? Biztos, hogy ha a másikat módomban áll odavinni Isten elé, akkor meg kell tennem? Azt is, aki ezt nem tenné meg értem? Azt is, aki régóta gúnyol a hitem miatt, aki megnehezíti az életemet? Politikusokért is imádkozzak? Ráadásul akkor is, ha nem tetszik, amit csinálnak, ha nem értek velük egyet? Mindenképpen? Igen, mindenképpen. Az imádság, a közbenjárás nem opció, hanem alapprogram Isten népe számára. Felelős szolgálat, amelyet senki más nem tud elvégezni. Pál egyértelmű: minden emberért. Együtt imádkozni a testvérrel, könyörögni az ellenségért, esedezni a bajba jutott barátért, az Úr elé vinni egyházi és világi elöljárót. Még ha egyébként vitám van is vele, valamilyen nézeteltérésem, akkor is. Ez másik dimenzió, itt nincs szemezgetés. A cél az élet: hogy nyugodt körülmények között hirdessük az evangéliumot, hogy minél több embert hívjunk meg Krisztushoz.

Zsolt 124

RÉ 124

(8) „...a férfiak mindenütt bűntől tiszta kezeket felemelve imádkozzanak harag és kételkedés nélkül.” (1Tim 2,8–15)

Úgy tűnik, túl magasan van a léc. Pál elmondja a gyülekezet előtti imádság feltételeit. Férfitestvérem, ha kiállsz imádkozni, ha magad után hívsz másokat a könyörgésben, ha vezeted az imaközösséget, akkor rendezned kell a sorokat! És nem a külső, a ruházat, a pallérozott beszéd vagy a választékos, vallásos szókincs határozza meg, ki teheti meg ezt – az élet és a szív egyenessége a feltétel. Bűntől tiszta kezek kellenek. Mielőtt másokat hívsz, fordulj oda Istenhez, kérd a kegyelmet, és kötelezd el magad a változásra, őszintén és igazán! A haragot is szükséges kigyomlálni, nemcsak a felszín bosszúságait kell elengedni, hanem a mélyre gyökerezett tövisekkel is meg kell küzdeni, bocsánatot kell adni és kérni. És csak kételkedés nélkül lehet Isten elé lépni. Ne magadban légy biztos, hanem benne. Milyen jó volna így megérkezni mindenkinek a közös imádsághoz: átélve a bűnbocsánatot, megtapasztalni az egymással való kiengesztelődést, és azzal a szilárd meggyőződéssel szólni Istenhez, hogy ő tényleg mindenre képes!

Zsolt 125

RÉ 125

(2) „Szükséges tehát, hogy a püspök legyen feddhetetlen...” (1Tim 3,1–7)

Pál az elöljárókról is beszél Timóteusnak, a püspök szó szerepel itt, de a korai egyházban ez magában foglalt presbitert, igehirdetőt, pásztort, egyházi vezetőt – mindenkit, aki Istentől feladatot és felelősséget kapott. E sorokat olvasva kettős érzésünk támadhat: egyfelől az egyetértés – így kell ennek lennie –, másfelől a kételkedés, mert soknak tűnik ennyi mindenben rendezettnek maradni... Ha végignézzük a hosszúnak tűnő felsorolást, észrevehetjük, hogy Pál nem szuperembereket keres – egyszerűen normális, tisztességes életet kér. Aki vezet, legyen rendben, és törekedjen arra, hogy úgy is maradjon. És még valami: ne legyenek plusz súlyok az életén, a szívében. Ne terhelje, lassítsa semmi, ne térítse el, a fő cél pásztornak maradni. Ne vigyen a szolgálatba, a pozícióba ballasztként mást – egyéni ambíciót, békétlenséget, pénzéhséget, versengést, önmegvalósítást, emberi ideológiát. Dolgozzon magán Istennel folyamatosan, hogy rendben legyen szülőként, házastársként, polgárként, és legyen szabad arra, hogy Krisztust követve az élre álljon. Imádkozzunk elöljáróinkért, hogy erre törekedjenek, ha szükséges, rendezzék életüket! Imádkozzunk leendő vezetőinkért, hogy értsék Pál sorait, ehhez mérjék magukat, és tartsák ezt a mércét állandóan szem előtt!

Zsolt 126

RÉ 126

(8) „Ugyanígy a diakónusok is tiszteletre méltók legyenek...” (1Tim 3,8–13)

Ha a püspökre az elöljáró mai párhuzamát hoztuk, akkor a diakónus a szolgáló, az, aki hivatásából fakadóan is az egyházért dolgozik. Meglepők Pál sorai, nagyjából ugyanaz a követelmény, mint a vezetőknél, nincs alacsonyabb küszöb, nincs arról szó, hogy kevesebb is elég volna. Olvassunk a sorok között, és vegyük észre, hogy Pál minden hívő embernek üzen! Amit ideírt, az ne kirakat, hanem alap legyen közöttünk. Bármikor kaphatsz elhívást vezetőnek, tisztségviselőnek, munkásnak a gyülekezetben és a tágasabb egyházban, bármikor hívhat a Szentlélek, de akkor légy kész! Késznek lenni pedig ezt jelenti: tisztességes emberként, azokban a közösségekben, ahol élsz, megbecsülten, Isten által formálva újra és újra hajlandó vagy önmagad vizsgálatára és a gyógyulásra, tisztulásra. Pál nem tökéletességet kért – ismerte az embert –, de azt is tudta, hogy aki Krisztust követi, annak az élete rendeződik. Ez Jézus jelenléte miatt törvényszerű. Ezek a listák még egy dologra jók: hogy a saját korunk által lobogtatott ideákból visszatérjünk az Isten által adott valósághoz. Mérjük ahhoz magunkat, amit az Ige állít elénk, mutassa meg az, még mit kell elrendeznünk magunkkal kapcsolatban.

Zsolt 126

RÉ 127

Bella Péter