Fájdalmainkban mellénk álló, gyászunkban velünk könnyező Úr Jézus Krisztus! Napjaink úgy múlnak el, mint a reggeli harmat, életünk pedig, mint az estére elszáradó fű. Urunk, nagyon tud fájni a mulandóság, a búcsú, a kényszerű elengedés! Az üres szék, a kimondatlan szó, az érintés hiánya, az itt maradottak könnye és az űr, amelyet ember nem tud betölteni. Mégis téged dicsőítünk, a Feltámadottat, az élet Istenét, mert hisszük, hogy a sír nem mélyebb a te szeretetednél, és a fájdalom sem erősebb a te vigasztalásodnál. Köszönünk minden olyan ajándékba kapott életpercet, amelyet őszinte örömmel tölthetünk meg, amelyben az egymás iránti szeretetünkkel szavak nélkül is rólad tehetünk bizonyságot. És köszönjük, hogy egyszer majd mi is ott állhatunk veled, ahol már nincs sem könny, sem fájdalom.

Ámen.