Idén az édesanyák álltak a LelkesítŐ7 középpontjában. Tóth Viktória, a pányoki gyülekezet lelkipásztora és férje, Tóth István évekkel ezelőtt egy kárpátaljai családi találkozóból merítettek ihletet a rendezvény elindításához. Adott volt az 1323-ban épült gótikus templom, mellette a katlanra emlékeztető aréna és a szolgáló közösség.

A kezdeti néhány száz résztvevőből mára ezres találkozó lett, mert hírül vitték, hogy itt minden értelemben közelebb kerülhet Istenhez, aki vágyik a kapcsolódásra. Három gyermekük közül ketten most is vállvetve szorgoskodnak. Mátyás – talán épp az itt megélt élmények hatására – a Károli Gáspár Református Hittudományi Egyetem teológushallgatója lesz. – Legalább egy lélek megtérjen itt, azaz adja át életének irányítását Jézus Krisztusnak! – fejezi ki a legmélyebb vágyát Tóth Mátyás. – Ebben nőttem fel. Számomra a testvéri közösség olyan, mint a levegő: csak akkor vesszük észre, milyen fontos, amikor hiányzik. A szüleim egyre több fontos feladatot bíztak rám, de az igazi megbízás Istentől érkezett el. Boldoggá tesz, hogy kiválasztott gyermekeként szolgálhatom őt. – Senki ne higgye, hogy karikacsapásként ment minden – fogalmaz Tóth Viktória. – Sötét erőkkel is megküzdünk, amíg az Ég Urához eljutunk. Börtönmissziós lelkészként is tudom, mennyi harcot megvív az esendő ember, amíg minden terhét leteheti a kereszt lábához. Az elmúlt hetekben személyesen is átéltem ezt. Bennünket sem véd meg a palást, de Isten védőpajzsot tart fölénk. Tudom, mit jelent a gödörből a fényre kikászálódni.

A veszteség és a kegyelem története mások életében is ott húzódik a felszín alatt. Hidi László, a Petneháza-Laskodi Református Egyházközség lelkipásztora és felesége, Hidi Erika hitoktató a bizonyságtételükre készülnek. Ikerfiaik mindenhová elkísérik őket. Saját készítésű ásvány- és gyöngyékszereikkel, és persze nagy öleléssel fogadják a régen látott testvéreket. – Nehéz emberi szavakkal kifejezni érzéseinket – fogalmaz a család nevében az édesanya. – A jelenlévők közül is sokan szorítottak és imádkoztak értünk a legutóbbi várandósságom idején. A harmadik gyermekünk a mennyországban él, ám örökké részese a mindennapjainknak, és Isten vigyáz rá, jobban, mint mi tudnánk – teszi hozzá. Eltűnődöm rajta, miként tud egy anya mosolyogva beszélni legfájdalmasabb élményéről. – Az ásványékszerek meggyőződésünk szerint hidat teremtenek ember és ember közt. Itt tapintható a kapcsolódás ég és föld, Isten és ember között – folytatja a hitvallását. Mindenki meghatottan hallgatja Hidiék bizonyságtételét. A házaspár őszintén beszél a veszteségről, a hit próbáiról és arról a kegyelemről, amely újra talpra állította őket.

ELTITKOLT MÉLYSÉGEKBEN

A nap már delelőre fordul, árnyékot keres mindenki. Széküket a fák hűvösébe húzzák, senki sem szeretne lemaradni egy szóról sem, bár ez nagyjából lehetetlen, hiszen több helyen zajlanak az események. A nagyszínpad a lüktető központ. A Buckaband dicsőítésének dallamait a templomkertben is halljuk. Az ódon falak közt hűsölhet bárki, hamarosan kezdődnek a pódiumbeszélgetések. Még a missziós népi játszóházban szórakozó apróságok is részesei a dicsőítésnek. Baba-mama sarkot alakítottak ki a diófa alatt. Tele az imasátor és a külön lévő hálasátor kiragasztott matricákkal, igés feliratokkal.

Az Istennel megélt találkozásoknak keretet és intimitást ad a személyesség. Az imaszobában harminc hívő kulcsolja kezét imára. Félóránként váltják egymást, a nap minden percében száll a fohász, karnyújtásra mindenkitől.

– A szabad ég alatt a teremtett világ szépsége emlékeztet az igazi építőmesterre – emeli ki nyitóáhítatában Barna Sándor, a Tiszáninneni Református Egyházkerület püspöke, a LelkesítŐ7 fővédnöke. A 127. zsoltár alapján arról beszél: házat, családot és jövőt csak Istenre lehet