Emlékszik még, hogyan élte meg élete első paralimpiáját?

Maga volt a csoda az a szöuli olimpia. Már az is Istentől kapott kegyelem volt, hogy kijuthattunk. Eleve érdekes kunkorral, kerülővel indult. Néhány évvel korábban a Szovjetunió felett lelőttek egy koreai utasszállító repülőgépet, ezért Budapestről az ellenkező irányba indultunk: elrepültünk Frankfurtba, onnan Alaszkába, majd onnan Szöulba, és ugyanígy jutottunk haza. Így az első paralimpiámon szinte körberepültük a Földet. Már ez is hatalmas élményt jelentett. Az pedig külön öröm volt, hogy ugyanazokban a létesítményekben versenyezhettünk, mint az ép sportolók. Az első érmem megszerzésére is csodaként gondolok vissza.

Minden sportoló álma, hogy legalább egyszer dobogóra állhasson egy világversenyen, nekem pedig ez öt paralimpián és több világversenyen is megadatott. Úgy gondolom, ez Isten ajándéka. Az ellenfeleim ugyanolyan keményen edzettek, mint én, mégis engem segített az Úr. Arra különösen büszke vagyok, hogy minden nagyobb versenyemen addigi életem legjobb eredményét úsztam.

Mikor szerette meg igazán az úszást?

Úgy emlékszem, tízéves korom körül. Akkor kedveltem meg igazán az uszoda világát és az edzéseket, aztán lépésről lépésre haladtam előre. Tizenhat évesen a Halassy Olivér Sportegyesület paraúszója lettem. Két évvel később világbajnoki címet szereztem százméteres mellúszásban.

Fantasztikus érzés volt a dobogó tetején állni, és Magyarországot képviselni. Hiszem és vallom, hogy amit az utam elején, már születésemtől elvesztettem, azt Isten azóta ezerszer visszaadta, és kárpótolt mindenért.

Pályafutása során két paralimpiai aranyérmet is nyert. Melyik siker áll a legközelebb a szívéhez?

Az egyik legnagyobb sikerem az volt, amikor 1992-ben Barcelonában két paralimpiai bajnoki címet nyertem, mégsem ezt tartom a legmeghatározóbbnak. A mai napig a 2000-es sydney-i paralimpián szerzett ezüstérmemre vagyok a legbüszkébb.

Előtte, Atlantában nem tudtam megvédeni a bajnoki címemet, „csak” negyedik lettem, amit akkor nagy kudarcként éltem meg. Egy év kihagyás után újra munkába álltam, és úgy érzem, olyan kitartással készültem, amely végül Sydney-ben ezüstérmet hozott.

Atlanta után egy évre félretette a versenyzést. Mi segítette át ezen az időszakon?

Magamon dolgoztam. Más mennyiséget úsztam, de ugyanúgy edzettem. Nem kellett azzal a feszültséggel élnem, hogy közeledik egy verseny, ahol ki kell állnom, ezért nyugodtabban tudtam a technikára és a tempóra figyelni. Az úszás olyan sportág, amelyben nem szabad sok időt kihagyni – úgy nem lehet nyerni, ha nem megyünk bele a vízbe. Az csupán legenda, hogy megy enélkül is: persze fontos a kondíció, de az úszó csak a medencében tud sikeresen felkészülni. A karrierem elején az épek között vízilabdáztam, és ott is ugyanezt tapasztaltam. Ha nincs napi gyakorlás, ha nem veszed kézbe a labdát, ha nincs meg a taktikai gyakorlás, nem lehetsz sikeres. Ha nem látod a csapattársadat, eredménytelen a felkészülés.

Az aktív sportolói pályafutás után sem szakadt el az uszodától. Hogyan folytatódott az élete?

Az utolsó világversenyemen, 2011-ben negyvenhárom éves voltam, azzal ért véget a pályafutásom. A válogatott mellett maradtam: előbb technikai vezetőként, majd 2021-ig vezetőedzőként dolgoztam. Emellett részt vettem a Budapest 2024 olimpiai pályázat előkészítésében is, amely végül nem valósult meg. 2021-ben infarktust kaptam, de