Képzeld el, hogy az oviban vagy az iskolában kinyitod az uzsonnásdobozodat, és tele van finomsággal. Mégpedig zöldségekkel, mert te azokat szereted a legjobban. És ezt tudja az anyukád is. Ezért pakolt neked bébispenótot, répát... És nyami, még koktélparadicsomot is! De a többiek furcsán néznek rád.

– Te szereted a spenótot?

– Igen, nagyon – mondod, de a többiek elkezdenek pfújolni.

– De hát az olyan undi!

– És a répa is!

– A paradicsom meg savanyú!

– De én szeretem őket! – próbálsz védekezni, de ez a többieket nem érdekli.

– Hát, mi nem! Egyáltalán nem!

– Miért? Ti mit szerettek?

– A szalámit meg a kolbászt!

– A túrórudit!

– A csokit! – kiabálják a többiek, és te hiába szeretnél szólni, hogy bocs, én nem szeretem a husit, a tejtermékeket meg a csokit nem ehetem, mert allergiás vagyok

rájuk. A többiek oda sem figyelnek. Mert valamelyikük feláll, és azt mondja:

– Hát, én nem ülök olyasvalaki mellett, aki spenótot eszik!

És már el is fordul. Te meg ott ülsz az uzsonnásdobozoddal, és szíved szerint elsírnád magad. Mert mit számít az, hogy mit eszel? A zöldségtől, a hústól, de még a túróruditól se leszel jobb vagy rosszabb. Amit eszünk, nem határozza meg, kik vagyunk. És főleg azt nem, mennyire szeretjük Istent.

Bizony, sokáig Péter apostol sem tudta ezt. Mert a zsidók törvényeiben nagyon határozottan meg van írva, mit ehetnek, ha kedvesek akarnak lenni Isten előtt. És mi az, amit nem. Úgy gondolták, hogy aki mást eszik, mint ők, azokat biztosan nem is szeretheti Isten.

Péter is zsidó ember volt, és egész életében azt tanulta, hogy bizonyos ételeket nem szabad megenni. Nemcsak szokás volt ez, hanem törvény, amelyet Isten rendelt el. És ugyanígy törvény volt az is, hogy pogány, vagyis nem zsidó ember házába nem lép be egy zsidó. Más nép, más szokás, más étel. Nem keverednek.

Kornéliusz pogány volt, római százados, az ellenség katonája. Mégis különleges ember. Mindennap imádkozott. Pénzt adott a szegényeknek. Kereste Istent, annak ellenére, hogy senki sem tanította rá, hogyan kell. Egy nap látomást kapott: angyal jelent meg neki, aki azt mondta, küldjön Péterért. Kornéliusz azonnal elküldte érte az embereit.

Péter közben álmot látott: egy lepedőt, amelyen mindenféle állat volt, és egy hang hallatszott:

– Kelj fel, Péter, és egyél!

– Semmiképpen sem, Uram! Sosem ettem olyat, amit te megtiltottál, ami tisztátalan! – felelte Péter.

– Amit Isten megtisztított, azt te ne mondd tisztátalannak! – szólt a hang.

Péter töprengett, mit jelenthet ez. Akkor megérkeztek Kornéliusz emberei. És Péter megértette, mit akar üzenni Isten. Velük ment, és belépett a pogány százados házába. Megértette, hogy Isten nem válogat az emberek között. Mindenkit elfogad, aki keresi őt. Mindegy, milyen néphez tartozik, mi a foglalkozása, mit eszik, és mit iszik. Mert Isten mindenkit szeret. (Az apostolok cselekedetei 10. fejezete alapján.)