Texasból érkezett hazánkba. Milyen gyülekezetből?

A szüleim más-más felekezethez tartoznak. Hétéves korom után kezdtünk el járni a helyi protestáns közösségbe, amely nyitott más vallási hátterű emberek előtt is. A neve Krisztus Tanítványai Keresztyén Egyház – ebben a közösségben nőttem fel. A gyülekezetemben meghatározó gyermek- és ifjúsági munka folyt, már egészen fiatal korunktól kezdve arra ösztönöztek minket, hogy vegyünk részt a nagyobb összejöveteleken, és vállaljunk szerepet különböző területeken. Én középiskolásként még diakónus is lehettem. Emellett a társaimmal szolgálati tanulmányi utakon vettünk részt, ezeken más közösségekbe látogattunk, és a helyiekkel közösen végeztünk szolgálatot. Ezek az ifjúsági programok elválaszthatatlanul összekapcsolódtak a hitbeli utammal.

Később hajléktalanok, majd menekültek között is dolgozott. Ha jól sejtem, ez is formálta a gondolkodását.

Egy egyetemi program keretében csatlakozhattam egy hajléktalanokkal foglalkozó szervezethez mint gyakornok. Kemény tapasztalat volt szembesülni a rászorulók terheivel – sokan elvesztették a családjukat, számos mentálisan zavart él az utcán –, viszont inspirált a munkatársaim elhivatottsága, akik nem a csekély fizetés miatt vállalták ezt a munkát, hanem őszinte küldetéstudatból.

Az itt töltött idő keltette fel az érdeklődésemet a szociális terület iránt. Később a nemzetközi kapcsolatok szakos nyári gyakorlatomat egy menekültügyi szervezetnél töltöttem. Beleláttam, mennyi akadályba ütköznek a különböző kultúrákból érkező emberek: nemcsak nyelvi, vallási vagy kulturális, hanem technológiai korlátokba is. Számítógépes órákat tartottam olyan menekülteknek, akiknek az országában nincs internet-hozzáférés, de még a számítógép is ritkaság a háztartásokban. Ez a tapasztalat aztán még jobban megerősítette azt a vágyamat, hogy szociális munkát végezzek.

Milyen céllal jött Magyarországra?

A Global Ministries szervezet alá tartozó Global Mission gyakornokprogram résztvevőjeként érkeztem. Ennek az a célja, hogy a frissen végzett egyetemisták külföldön gyűjthessenek tapasztalatokat egyházi partnereknél, nonprofit szervezeteknél, és széles körben terjesszék Jézus örömhírét. Magyarországon a Zsinati Hivatal Külügyi Osztályán helyezkedhettem el. Elsősorban az motivált, hogy teljesen új környezetet ismerhessek meg, ugyanakkor olyan feladatokat végezhessek, amelyekben már van jártasságom, és amelyekben erős vagyok – menekültügyi munkát, kommunikációt, írást. Úgy gondoltam, ez tökéletes lehetőség lesz a fejlődésre.

Pontosan mik voltak a feladatai a Külügyi Osztályon?

Kommunikációs feladatokat láttam el, például angolra fordított cikkeket szerkesztettem, illetve egyéb, a nemzetközi közönség számára készülő angol nyelvű anyagok szerkesztésében és megírásában segítettem. Az elmúlt három évben több mint tizenötször jártam a Külügyi Osztály munkatársaival Kárpátalján, ahová a partnerszervezeteinket kísértük el.

Milyen élményeket szerzett a kárpátaljai magyarok között?

Példaértékű az a találékonyság és kitartás, ahogyan a szükséghelyzetben helytállnak és támogatják egymást. A kreativitásukkal és hitükkel hegyeket képesek megmozgatni. A kárpátaljaiak között megtapasztalt összetartást, erőt, cselekvő hitet azóta is őrzöm magamban.

Az első látogatásom során megismerkedtem az SCLR (survivor and community-led response) támogatási módszertannal, amelyet a Svájci Protestáns Egyházak Segélyszervezete, a HEKS segítségével vezettek be. Ez azt jelenti, hogy a helyi közösségek és egyházak igényeihez igazodva és az ő ötleteiket alapul véve dolgoztak ki projekteket, ilyen például a közösségi konyhák hálózata. Egy másik kezdeményezés során kiscsibéket vásároltak özvegyeknek – ez nemcsak fizikai, hanem lelki táplálékot is jelentett számukra, mivel Isten teremtményeiről gondoskodhattak. E projektek közül soknak azóta is érezhető a hatása, és nagy megbecsülésnek örvend.

Sok apró mozzanat és kedves arc is eszembe jut, például Nagy Béla, a Kárpátaljai Református Egyház Diakóniai Osztályának igazgatója. Vagy az a kisfiú, aki izgatottan mutatta be nekem a kacsákat és bárányokat, név szerint – merthogy ott minden állat kap nevet. És a meghitt pillanatok az asztal körül ülve, a közös vacsorák és a társalgások. Egy idő után az oldott témákról komolyabb kérdésekre váltottunk, egyházi partnerségről, hitről, életről is megosztották velem a helyiek a gondolataikat. Ezek a mélyebb beszélgetések segítettek, hogy jobban megértsem az ottani helyzetet és embereket.