Neked van legjobb barátod? Olyan, akivel mindent meg tudsz osztani? Akivel nevetni tudtok a semmin is? Akivel órákon át tudtok játszani, és észre sem veszitek, hogy elment az idő? Vagy akivel nagyokat lehet együtt hallgatni, mert nem is kellenek szavak ahhoz, hogy megértsétek egymást?

És persze sokat játszotok együtt. Mert mind a ketten szerettek építeni, focizni, rajzolni. Vagy babázni, boltost játszani, hajat fonni egymásnak. Az is lehet, hogy van egy titkos helyetek, ahova csak ti ketten bújtok be, és ott elképzeltek egy csomó kalandot. Mondjuk egyszer csak nekivágtok a nagyvilágnak. Összecsomagoltok, és elindultok. Ti ketten, együtt, messzire. Persze ezt most még nem tehetitek meg, hiszen gyerekek vagytok. De álmodni szabad. Milyen klassz lenne, csak ti ketten, egy nagy úton, ismeretlen helyeken, új emberek között! Milyen izgalmas lenne! Ti ketten, egymásra figyelve, egymást segítve. Jöhetnének bármilyen veszélyek, ti együtt biztos leküzdenétek!

Pál és Barnabás nem álmodoztak. Ők valóban nekivágtak egy nagy útnak. De nem kalandvágyból tették, hanem mert Isten küldte őket. Barnabás már régóta Jézus követője volt. Olyan ember, akiről a neve mindent elárul. Azt jelenti: a vigasztalás fia. És ő valóban az volt. Isten vigasztalását hirdette az embereknek. Ezért Antiókhiába ment, egy nagy, nyüzsgő városba, ahol egyre több ember hallott Jézusról.

Annyian voltak, hogy Barnabás egyedül nem tudott velük foglalkozni. Ezért elment Tarzuszba, és megkereste Sault.

– Gyere, szükségünk van rád!– mondta neki.

El tudod képzelni, Saul mennyire elcsodálkozott? Hiszen amikor megtért, és visszament Jeruzsálembe, mindenki félt tőle. Mert ki hisz annak, aki tegnap még üldözte Jézus követőit? De Barnabás nem félt. Ő tudta, hogy Saul tényleg megváltozott. Más nevet is kapott: Pál. Az Urat akarja szolgálni, ahogyan ő is. Ezért hívta el magával. És Saul ment. Egy egész éven át dolgoztak együtt Antiókhiában.

Tanítottak, beszéltek az embereknek, bizonyságot tettek Jézusról. Egyre többen és többen lettek. És ebben a városban, Antiókhiában nevezték először a tanítványokat keresztyéneknek. Ám ezután Isten még nagyobb feladatot bízott rájuk. A gyülekezet imádkozott, és a Szentlélek azt mondta:

– Küldjétek el Barnabást és Sault arra a munkára, amelyre elhívtam őket! És ők útra keltek. Ketten, együtt, messze-messze, ismeretlen városokba, idegen emberek közé indultak. Nem kalandvágyból. Hanem mert Isten küldte őket. Mert a legjobb barátság nemcsak arról szól, hogy együtt játszotok. Hanem arról is, hogy együtt csináltok valamit, ami nagyobb nálatok. Valami olyat, amire egyedül egyikőtök sem lenne képes.

(Az apostolok cselekedetei 13. fejezete alapján.)