... szót olvasunk Jézusról, amelyet nemigen kedvelünk, sőt, ha lehet, inkább kihagynánk. Kettőt egészen biztosan. Így jellemzi Jézust a zsidókhoz írt levél: „Ő testi élete idején könyörgésekkel és esedezésekkel, hangos kiáltással és könnyek között járult az elé, akinek hatalma van arra, hogy kiszabadítsa őt a halálból. És meghallgattatott istenfélelméért. Jóllehet ő a Fiú, szenvedéseiből megtanulta az engedelmességet, és miután tökéletességre jutott, örök üdvösség szerzőjévé lett mindazok számára, akik engedelmeskednek neki.” (Zsid 5,7–9) A három szó: szenvedés, tanulás, engedelmesség.

Szenvedés. Természetes, hogy egészséges lelkű ember el akarja kerülni. Nem lehet. Hatékony fájdalomcsillapítók, nagyszerű orvosok állnak rendelkezésünkre, mégsem tudják a testi szenvedést teljesen kiküszöbölni, hát még a lelkit! Az elkerülhetetlen. Nagy vigasztalás, hogy Jézus, noha ő az Isten Fia, hozzánk hasonló volt. Nem fölényes gőggel, sztoikus nyugalommal vagy szókratészi bölcselkedéssel készült a halálra.

Szenvedett, könyörgött Istenhez, hogy ha lehet, ne kelljen végigmennie ezen az úton. Nem a szentképek szelíd mosolyával imádkozott, hanem könnyek között küzdött. Nehéz eldönteni, hogy a fizikai szenvedés vagy a lelki fájdalom a nehezebb. Mindkettőt átélte. A megostorozása, a kereszthalál fizikai kínja és az elhagyatottság sokszorosan növelte, erősítette a gyötrelmeit. A megtanulta kifejezés folyamatot jelez, azaz menet közben jutott el arra, hogy egészen elfogadja a szenvedést Isten akarataként. Ez a tanulás nem oklevelek, diplomák szerzése, hanem tapasztalatok gyűjtése és azok bölcsességgé érlelődése. Sokszor megkísértetett (a kísértő csak egy időre hagyta el, lásd Lk 4,13). Ellenségei támadták, néha a családja, tanítványai sem értették, ezek is szenvedést okoznak. A szenvedés bennünk néha dühöt, máskor önsajnálatot vált ki. Csak akkor szelídül meg az indulat és hoz változást, ha Isten kezéből vesszük, és őt kérdezzük.

Jézus példája erősít abban, hogy van értelme és célja az életünknek akkor is, amikor nagy mélységbe jutunk. Valamit tanít nekünk az a helyzet.

Az engedelmességet Istennek. Nem megfelelést emberi elvárásoknak, nem népszerűséget, nem sikert aratni, hanem Isten akaratát betölteni. Még Jézusnak is tanulnia kellett? A zsidókhoz írt levél ilyen képet rajzol róla, ezzel nem gyengíti az ő isteni hatalmát, hanem éppen erősíti a hitünket. Ilyen főpapunk, Megváltónk van, aki maga is szenvedett és tanult, így jutott tökéletességre Isten engedelmes Fia. Ez bátorít, mert ő ért, együtt szenved, szimpatizál velünk.