Néha az egyszerű pillanatokban mutatkozik meg a mindörökké

Előfizetek

Versekben kimondott fájdalmak, lelkigondozói beszélgetések, imaösvény és hajnalig tartó örömzene: az idei Válts irányt! IKE Fesztiválon csaknem ezer fiatal tapasztalhatta meg, hogy nem kell egyedül hordoznia a terheit. Az Erdélyi Református Egyházkerület Ifjúsági Szövetségének zeteváraljai találkozóján annak jeleit keresték, hogyan kapcsolódhat össze a most és a mindörökké.

– Egyedül érkeztem, és Istennel tértem haza – idézi fel első, a fesztiválhoz kötődő élményét a szovátai Boti, aki idén már önkéntesként tért vissza. Friss konfirmandusként látogatott el először a rendezvényre, akkor még nem túl nagy lelkesedéssel: inkább az motiválta, hogy lelkipásztorának bizonyítsa elköteleződését. Nem bánta meg. A találkozás élménye megváltoztatta az addigi gondolkodását. Az ő története egy a sok százból, amelyhez most a Zeteváralján tartott Válts irányt! IKE Fesztiválra érkezve én is kapcsolódom.

Válts irányt! Fotó: IKE Fesztivál

– Tavaly körülbelül kétszáz erdélyi fiatalt kérdeztünk meg arról, mi foglalkoztatja őket leginkább. Válaszaikban visszatérő témaként jelent meg a szorongás, a lelki nehézségek, a párkapcsolat, a pályaválasztás, valamint a mennyország és a halál utáni lét kérdése. Éreztük ennek a kérdéskörnek a súlyát, ezért erre fűztük fel az idei tematikát. Választott mottónk is erre utal – kezdi a rendezvény főszervezője, Apetroae Lucas-Matteo, de rögtön hozzá is teszi: ez nem csak a jövőbe, az öröklétre való tekintést jelenti, ugyanolyan fontos a jelen megélése is. – Az Élhetsz örökké! felszólítást a most és a mindörökké keretezi. Isten azért ajándékozott meg bennünket az élettel, hogy örüljünk neki, ennek részeként már most el kell indulnunk afelé, ami a földi létünkön túlmutat.

A Válts irányt! IKE Fesztivál az Erdélyi Református Egyházkerület Ifjúsági Szövetségének kétévente megtartott nyári találkozója. Először 2011-ben, Szovátán rendezték meg, később Nagyenyed adott otthont az eseménynek, 2022 óta a Hargita megyei Zeteváralján várják a résztvevőket. A fesztivál célja, hogy erősítse a fiatalok istenkapcsolatát, de természetesen azokat is szeretettel fogadják, akik a hitkeresésük elején járnak. A rendezvényre másfél éven át készült az IKE huszonhat fős stábja, munkájukat idén csaknem száznegyven önkéntes segítette.

Az alkalom öt napjához öt jelmondat kapcsolódik: élhetsz most, élhetsz szabadon, élhetsz tudatosan, élhetsz másként, élhetsz mindörökké. A reggeli áhítatok vezetik fel az aznapi gondolatkört, majd a további alkalmak is ezekre épülnek.

A rendezvény nyitó istentisztelete Fotó: IKE Fesztivál/Fábián Anna

Szerdán például az okostelefonok idegrendszerre gyakorolt hatásáról, csütörtökön a pénzügyi tudatosságról, pénteken pedig az örökölt családi minták megváltoztatásáról hallhatnak előadást a résztvevők. Délutánonként lelkipásztorok által vezetett kiscsoportokban oszthatják meg az aznapi témához kapcsolódó tapasztalataikat és gondolataikat.

Kedves Olvasó!

A teljes cikk elolvasásához előfizetéssel kell rendelkeznie! Kérjük tekintse meg ajánlatunkat!