Sok szó esik manapság a boldogságról, a boldogság kereséséről és értelméről. Vannak, akik egész életükben ezt keresik, de elfelejtik, hogy nem az ember teljesítményén múlik. Bibliaolvasó Kalauzunk heti kiegészítő igeszakasza sorában a zsoltáros így szól: „Boldog az az ember, akinek te vagy ereje, aki a te utaidra gondol.” (Zsolt 84,6) A hitvallástevő nem önmagában keresi az erőt, nem önmaga akarja megtalálni az utat, hanem egyedül Istenbe veti bizodalmát. Milyen sokan vannak, még a keresztyének között is, akik mindent maguk akarnak megoldani, a saját kezükbe akarják venni sorsuk alakítását, de rá kell döbbenniük egy-egy betegségnél, emberileg kilátástalan helyzetnél vagy koporsó mellett megállva, hogy „csak pára az emberek élete” (vö. Zsolt 62,10), és Isten nélkül elveszettek vagyunk! Éppen ezért jó, ha az ember megáll Isten előtt, számot ad tetteiről, beismeri vétkeit, mert „boldog az az ember, akit Isten megfedd” (Jób 5,17). Isten kész megbocsátani bűneinket, hogy átélhessük: „Boldog az az ember, akinek az Úr nem rója fel bűnét, és nincs lelkében álnokság.” (Zsolt 32,2)

A boldogság nem vásárolható meg, nem szerezhető meg, nem birtokolható, hiszen a Szentírás a boldogságot Isten lényéhez, az ő közelségéhez, törvényeinek betartásához köti. Ezért írja a zsoltáros: „Sóvárog, sőt eleped a lelkem az Úr udvarai után. Testem és lelkem ujjongva kiált az élő Istenhez. […] Boldogok, akik házadban laknak, szüntelenül dicsérhetnek téged!” (Zsolt 84,3.5) Csak az Istent kereső, az utána vágyakozó és az ő útján járni akaró ember lehet boldog, „mert jobb egy nap a te udvaraidban, mint máshol ezer. Jobb az Isten háza küszöbén állni, mint a bűnösök sátraiban lakni” (Zsolt 84,11). „Boldogok a tiszta szívűek, mert ők meglátják Istent.” (Mt 5,8)