Korábban mennyire volt jelen az életében Isten, hogyan alakult vele a kapcsolata?

Elsőként a családom révén jelent meg az életemben. Hívő szellemiségben nevelkedtem, az életünk meghatározó alapját képezte a jelenléte. A szüleim aktív tagjai a veszprémi gyülekezetünknek – édesapám jelenleg is gondnokként vállal szolgálatot –, igyekeztek hát a testvéreimmel minket is minél inkább bevonni a közösség életébe. Foglalkozásokra, táborokba jártunk, ami – be kell vallanom – nem mindig volt éppen szórakoztató, gyakran éreztem inkább megterhelőnek. Fiatalként sokat küzdöttem a hitemmel, úgy gondoltam, Isten inkább mindent csak tilt, és jótól akar megfosztani.

Mindezek mellett azonban folyamatosan aggasztottak a korábbi bűneim, állandó ellentmondásban éltem. Egy nyári csendeshéten szólított meg először, de ekkor még nem tértem meg, néhány éve húsvétkor született meg bennem a döntés, hogy Jézust szeretném követni.

A feltámadásról szóló igerészletet olvasva megértettem, hogy nem kell a saját bűneim miatt aggódnom, ha benne hiszek, mert már megváltott. Tudtam, hogy én is a gyermeke vagyok. A megnyugvás, amelyet ez a felismerés adott, azóta is velem van, bizonyosságot és békét hozott. Nem tudom most pontosan idézni, de a „felragyog neked Krisztus” igerészletet kötöm azóta is ehhez az élményhez.

Fiatal felnőttként milyen élmények formálják, kísérik a hite megélésében?

Rengeteg érdeklődő és nyitott fiatallal találkoztam, az utóbbi években különösen, abszolút pozitív élmények értek. Tavaly nyáron például Amerikában dolgoztam, a kiutazás előtt tartottam attól, hogy az ott töltött idő alatt nehezebb lesz Istenre figyelnem.

Az első hetekben megismerkedtem egy mexikói lánnyal, aki megkért, hogy imádkozzunk és olvassuk az Igét közösen. Bár csak néhányszor találkoztunk így egymással, a nyár végén kaptam tőle egy levelet, amelyben elmondta, milyen sokat jelentettek neki ezek az alkalmak. Meglepődtem, hogy a kinn töltött majd három hónap rengeteg élménye és történése közül ő éppen ezt emelte ki. Ezek szerint ennyit adtak neki a beszélgetéseink. Úgy fogalmazott, hogy közelebb került a saját hitéhez. A levele rám is motiválóan hatott, utólag sajnálom, hogy nem tudtunk többször időt találni ezekre az alkalmakra.

Évek óta vesz részt református táborok szervezésében. Mi motiválta arra, hogy ilyen módon segítse a veszprémi gyülekezet működését?

Kezdetben magam is táborozóként mentem, így vontak be kisebb feladatok segítésébe. Mára teljes értékű szolgálóként veszek részt a táborokban, már többször tartottam én a történetmesélést, erre mindig felkészülök, hogy megfelelően közvetíthessem azt az üzenetet, amely aztán útravalóként szolgálhat. Igazán közel áll a szívemhez ez a feladat, csodálatos látni, milyen hatással lehet egy-egy bibliai történet a gyerekekre. A legutóbbi például kifejezetten áldott tábornak bizonyult.

A legemlékezetesebb egy kisfiúval folytatott beszélgetésem, aki magától, szabadon kezdett el vallani nekem arról, milyen boldoggá teszi a tudat, hogy mi mindannyian az Úr Jézus nyájába tartozunk, és az ő szeretete mindenkire kivétel nélkül érvényes. Meglepett a megnyílása, a tábor ideje alatt ugyanis végig nagyobb érdeklődést mutatott a kinti játék vagy a foci iránt, éppen ezért örültem neki különösen is.

Hogyan képzeli el a jövőt, igyekszik-e valamilyen hasonló segítő szolgálatot találni?

Igen, mindenképpen. Többek között ezért is igyekszem meglelni az állandó helyemet egy fővárosi közösségben, hogy az egyetemi évek után segítőként tudjak szerepet vállalni a gyülekezeti életben. A szolgálat sokrétű lehet, akár kisebb vagy nagyobb cselekedet, de úgy gondolom, így válhatunk igazán hasznosakká. Hiszem, hogy amit ő rám bízott, az a feladat az utamba akad majd.