Mi késztette a védőnői hivatás választására?

Azt már gimnazistakoromban is éreztem, hogy mindenképpen gyermekekkel akarok foglalkozni, de még nem tisztult ki teljesen a kép, pontosan milyen hivatást választok. Édesanyám ügyesen irányított ezen az úton, ő javasolta, hogy menjünk el a helyi védőnőhöz, aki rendkívül aranyosan és készségesen beszélt a hivatásáról. Ez segített a döntésben. Tanulmányaim elvégzése után Seregélyesen helyezkedtem el. Megszerettem az önálló munkát, az itt élő embereket, a helyemen éreztem magam. Hivatásommá vált, ez töltötte ki az életemet. Hiába hívtak később vissza Dunaújvárosba, mert felszabadult egy körzet, már nem tudtam volna elhagyni az enyéimet. Igyekeztem mindig a legjobb tudásom szerint segíteni a családokat.

Mit tart a munkájában a legvonzóbbnak, amivel igazán szolgálhat?

Talán azt, hogy szinte én is közülük valónak számítottam a családokban. Mindig hívhattak, amikor csak szükség volt rám. Ezzel is segíteni akartam a szülőknek, hogy legyen olyan bizalmas emberük, akihez bármikor fordulhatnak. Jó volt látni, hogy egy generáció felnőtt a kezem alatt, és belőlük is szülők lettek, akik hozzám hozták a gyermekeiket – kölcsönös volt a bizalom. Csodálatos egy várandóst elkísérni a számára kérdésekkel, ismeretlenséggel, aggodalmakkal teli úton. Támaszuk lehettem a kismamáknak. Amikor megérkezett a gyermek, volt kihez fordulniuk, átsegíthettem a szülőket számtalan bizonytalanságon. Úgy látom, a védőnő jelen lehet a családok életében, rendszerint nyitott ajtóval fogadják, így segíteni tud a váratlan helyzetekben.

Emlékszik olyan pillanatra, amikor határozottan közel érezte magához az Urat?

A reggeli csendességek nagyon fontosak, rengetegszer megtapasztaltam, hogy ha imával, igeolvasással kezdem a napot, tudom, hogy a Szentlélek vezet. Olyan apróságokban is éreztem ezt, hogy kiket kell meglátogatnom épp aznap. Persze életem minden területén sokszor éreztem az Úr oltalmazó, vigyázó szeretetét.

Honnan ered az élő hite?

Kicsi koromban jutottam hitre. Bár hívő közegben nőttem fel, saját megtapasztalásra volt szükségem, hogy tudjam: olyan Istenem van, aki ismer engem. A konfirmálásom alkalmával mélyült el ez a kapcsolat, hiszen a felkészítő alatt rengeteg újat tanul az ember, és megérti: határozott döntés is szükséges ahhoz, hogy élővé váljék a hite. Mindig közel éreztem magamat az Úristenhez, tudtam, hogy létezik, hogy az ő teremtése ez a gyönyörű világ, de fel kellett ismernem: létezik az is, ami elválaszt Istentől.

Ez pedig a bűneim, amelyeket elé kell vinnem, meg kell bánnom, és akkor felszabadulok a nyomasztó érzés alól, amely távol tart tőle. Úgy gondolom, ez mindenki életében folyamat. Átélünk felhőtlen, boldog hitbeli szakaszokat, sok megtapasztalással, de van, amikor az ember azt érzi, Isten hallgat, nem találom a közelségét. Ilyenkor meg kell keresni az okát: mi tart távol tőle, hogy újra erős kapcsolat legyen köztünk, ami gazdaggá tesz.

Említsen néhány példát arra, miképpen segíti a hite a mindennapjaiban!

Az elcsendesedésnek és az imádságnak lényeges a szerepe az életemben, mert ilyenkor megszólal az Ige, és mindig tartogat üzenetet. Seregélyesen presbiterként is szolgálok. Néhány éve éreztem az indíttatást arra, hogy presbiteri imaközösséget alakítsunk, ahol együtt vihetjük imádságban a gyülekezetet meg a presbitérium munkáját Isten elé, és tőle kérhetjük az iránymutatást, a segítséget. Átéljük, milyen nagy áldás van ezen. Idén kitettünk a templomba egy imadobozt, amelybe a gyülekezet tagjai elhelyezhetik az imakéréseiket, hálaadásaikat. Ezeket is bevisszük minden hónap végén az imakörbe. Ez az ötlet is a lelki vezetés kapcsán érlelődött meg a szívünkben, az embernek újra és újra el kell kérnie azt az ajándékot, hogy Isten mutassa meg, mi az éppen aktuális szolgálata. Lényeges azonban, hogy ne csak otthoni csendességünk legyen, hanem közösséghez is igyekezzünk tartozni, mert az megerősít minket és a hitünket egyaránt. Másokkal együtt kell gyakorolnunk a hitéletet, mert az igazán gazdagító.