A hit ajándékát még otthon ismerte meg?

Részben igen. Egész gyermekkoromban szorgalmasan jártam istentiszteletre, a dobrai gyülekezetben a nagyszüleimmel és a szüleimmel átélhettem a valahová tartozás semmivel sem pótolható kincseit. Részt vettem hittanversenyeken, keresztyén hitben nevelkedtem, teljesen mégsem jutott el az üzenet a lelkemig. Egy fiatal lelkész házaspár, különösen a feleség, Tőtős Beáta igehirdetései adtak válaszokat kamaszkorom sürgető kérdéseire. Isten megszólított, és egy idő után éreztem, nemcsak követni szeretném őt, hanem hirdetni is az Igéjét – bár ez a szándék csak lassan érett meg bennem. A későbbi elhelyezkedést fontolgatva gazdálkodást és menedzsmentet tanultam még odaát. Milyen nagy hasznát veszem a könyvelési és a többi pénzügyi ismeretnek most, két gyülekezet mindennapjaiban! Sohasem tudhatjuk, mit miért készít nekünk Isten.

Az erdélyi és a partiumi gyülekezetekben sokan hallgatják az örök élet üzenetét. A Borsod-Gömöri Református Egyházmegye apró közösségeiben mi tartja össze a híveket?

Érdemes visszatekinteni a közelmúltra. A rendszerváltozást megelőző évtizedekben a nehézipar ebben a térségben építette ki főhadiszállását. A vas- és acélipari üzemek, a munkásosztály létszámának gyarapodása a kötelező kommunista ideológiát is a zászlajára tűzte. Akik megtartották és a tiltások ellenére is gyakorolták a hitüket, jártak templomba, megkereszteltették a gyermekeiket.

A reformátusokra jellemző vonásokat, a hűséget, a kitartást, a megtörési kísérletekkel szembeni ellenállást átmentették mind a lelkükben, mind a cselekedeteikben a hitükhöz ragaszkodók. Ők soha nem a kimondott és a kimondatlan elvárásokhoz igazodtak.

Hogyan tudták akkor gyermekeiket, unokáikat bevonni a hitélet gyakorlásába?

Éppen ez az! Ebben a térségben – ahogy első perctől láttam – nem lehetett a fiatalokra, de még a gyerekekre sem rákényszeríteni a felmenők akaratát. Ha valaki nem akart templomba menni, megtehette nyugodtan. Aki viszont eljött, és meghallotta a valódi üzenetet a szavak mögött, legközelebb is ott ült az istentiszteleten. Nem a program, az elfoglaltság vagy a barátokkal való találkozás motiválta őket, hanem lassan kibontakozott előttük Isten a maga egyszerű, de az egész életükre kiható parancsaival.

Éles a kontraszt a kis létszámú gyülekezetek még kevesebb fiatalja és a kazincbarcikai Irinyi János Református Oktatási Központ hétszáznyolcvan középiskolása között. Miket hasznosít ebből a beosztott lelkész az egyházmegye ifjúsági referenseként?

Mindenekelőtt azt, legyen bármilyen apró vagy nagy egy közösség, csak akkor fejlődik, ha az Ige talaján áll. Nap nap után látom, hogy a diákok is akkor köteleződnek el teljesen az Atya mellett, ha a szívükben érzik a változást. Tény, hogy a református nevelés a lehető legtöbbet adja nekik a hitük megszületéséhez. Ám az elvetett magvak akkor szökkennek szárba, amikor a Szentlélek is munkálkodik rajta. Pontosabban, ha a szemmel látható dolgok, az összejövetelek, az érdekes versenyek, találkozók, a kicsit még esetlenre sikeredő dicsőítő énekek mögött megérezhetik Isten szeretetét. Ezt csak a legszemélyesebben, egyénileg tudják megélni. Itt nem lehet súgni, mint az órán. Ezt az élményt én is csodaként könyvelhetem el a Szentlélektől. Ez ad erőt: ha egy fiatal visszajön a táborból, és nyitott lélekkel figyel Istenre, hálát adok érte, mert egyedül őt illeti a dicsőség.