Amióta mindenről pontos, azonnali adatokhoz juthatunk, hajlamosak vagyunk elhinni, hogy értünk is mindenhez. Jó példa erre a budapesti zöldterület-gondozás. Folyt olyan tarvágás, amelyet le kellett állítani, mert fölöslegesnek és kártékonynak bizonyult. Jogos, hogy az aszályban nem kellene minden cserjét, fát, zöldet kivágni. Aláírom, van alapja az ilyen esetek fölötti háborgásnak. Viszont ellenpéldát is ismerek: az iskolánkban az udvaron leszakadt egy jelentősebb ág. Az igazgató a tanévnyitón arról tájékoztatott minket, hogy sajnos nem lesz elég megnyesegetni a fát, betegnek találták, mennie kell. Láttuk is néhány napra rá a munkálatokat.

A körzeti rögtönítélő bíróság pedig rögvest kihasználta az alkalmat, hogy képet közöljön a „felháborító öldöklésről”. Van, aki odáig elmerészkedett a szakértésben, hogy dokumentációt követeljen az oly igen avatott és illetékes kerületi Facebook-csoportban. És jött ezer érv ellene és mellette, de két mondat után nem a növényről, hanem a másik kommentelő végzettségéről, szándékairól, kis idő után a felmenőiről szólt a vita. Senki sem gondolta végig, mennyibe kerül ez a szakszerű fakivágás, azaz azt, hogy senki sem fizetne érte, ha nem volna feltétlenül szükséges… De azt sem, mekkora kockázatot jelent a gyerekek feje fölött haldokló fa, és vállalhat-e ilyet egy iskola. Akkor jönnének csak a kommentek!

Az jutott eszembe, hogy a személyiségünkre kalibrálódó mesterséges intelligenciával a zsebében úgy tűnik, mindenki elfelejtett egy fontos mondatot: nem értek hozzá. Nem az én feladatom logikát találni benne. Esetleg egyszerűen és póriasan: nem tudom. Elhittük, hogy az egész világ a mi birtokunk, szakértelmünk mindenre kiterjed… Legalábbis a közösségi médiás algoritmus éppen ugyanarra a polcra helyezi a mi véleményünket, mint azét, aki valóban azon a területen szerzett végzettséget, és hosszú év tapasztalatain is alapul a szakértelme. Ez erős torzítást okoz a mai társadalomban. Egyenértékűvé vált az összeesküvés-elmélet és az orvosi szakvélemény, valamint a mesterséges intelligencia által talált-tálalt adatok. Legalábbis látszólag. Nagy csapda, ha el is hisszük magunkról ezt a szakértelmet.

A reformáció ünnepére és a tisztújításra egyaránt stílusos volna véleményböjttel, tudásmímelésböjttel, magyarul némi alázattal készülnünk. A mindent azonnal tudás társadalmában ugyanis a szakértői szerep sajnos már foglalt: mindenki a maga szakértője. Mégis meggyőződésem, hogy az a szellemi előny és az ezzel járó felelősség, amely hajdan a település orvosával, tanítójával tette egy polcra a lelkipásztorokat, nem kopott el. Csak újra meg kell tanulnunk vele gazdálkodni. Vajon Jézus hogyan tenné ezt?