Nyár közepén vettem egy szandált. Sokat járkáltam utána, mire egy ár-érték arányát tekintve jó, strapabírónak tűnő és a lábamra tökéletesen illő példányt találtam. Örömöm szó szerint az égig ért. Hiszen ki ne adna szívből hálát, ha többnapos izzasztó bolttúra után akciós áron kaphatja meg egy jó nevű márka kényelmes és mutatós termékét?

Mindössze két-három hétnyi viselés után a szandál talpa a pántoknál elkezdett berepedni. Félő volt, hogy nem éri meg a nyár végét a lábamon. Ha az ember nem leárazásoktól könnyen megszédülő impulzusvásárló, hanem inkább a kevés, de jobb minőségű holmira szavaz, ilyenkor nagyot csalódik, mert nem ezt várja a pénzéért. Visszavittem a lábbelit a boltba. Az eladó nem sok jóval biztatott a bevizsgálás végeredményével kapcsolatban, valószínűleg ismerte a cége viszonyulását a reklamációkhoz. Nehéz szívvel otthagytam szeretett szandálomat az üzletben, majd vártam az értesítést, mikor mehetek érte. Bosszúsnak és becsapottnak éreztem magam. Miért találtam meg nagy nehezen álmaim szandálját, ha nem tudom használni? Miért nekem kell bizonygatnom az igazamat? Miért éppen velem történik ilyen, és nem azzal, akinek ez az összeg aprópénz?

A várakozás hetei alatt az internetet bújtam, mit tehet egy jogaiban megtiport vásárló, ha elutasítják a reklamációját. Milyen jegyzőkönyvet kell kérnem, merre kell továbbmennem, ha a kezembe nyomják a szandálomat azzal, hogy a szakértőjük szerint az én hibám, hogy tönkrement, mert a helytelen használat miatt repedt meg? Elképzeltem az eladóval folytatott beszélgetést az üzletben, gyakoroltam magamban, mire mit és hogyan kell majd reagálnom, hogy én jöjjek ki jól az egészből. Aztán észbe kaptam: bármennyire jogosnak vélem is a felháborodásomat, nem szabad ilyen nagy jelentőséget tulajdonítani egy hétköznapi dolognak. „Ne bosszankodj föl lelkedben hirtelen, mert a bosszankodás az ostobák szívében tanyázik” (Préd 7,9) – int a Biblia. Isten látta az örömömet, most látja a csalódottságomat, és nem érzéketlen semmi iránt, ami velem történik. A Máté 6,31–32-ben is erről szól Jézus: „Ne aggódjatok tehát, és ne kérdezgessétek: Mit együnk? – vagy: Mit igyunk? – vagy: Mit öltsünk magunkra? Ilyesmikért a pogányok törik magukat; a ti mennyei Atyátok pedig tudja, hogy szükségetek van minderre.”

Nemrég értesítettek, hogy menjek be a boltba. Kicsit szorongva indultam el, de az elképzelt beszélgetésre nem volt szükség. A panaszomat megalapozottnak találták, és szó nélkül visszakaptam a szandál árát. A hálám ismét az égig ért. Szégyenkezve köszöntem meg Istennek, hogy minden jól alakult, és hogy ismét megtanított valamire: nem kell előre olyan párbeszédeket lejátszanunk magunkban, amelyek valószínűleg meg sem fognak történni. Elég, ha benne bízunk, mert ő tudja, mire van szükségünk.