Sokan érzik tehetetlennek magukat az idei aszályban. Akár a Velencei-tó menti ingatlanuk értékcsökkenésével kell szembesülniük, akár a földjük, kertjük termésével. Ismerek olyanokat, akik az Alföldről épp azért költöztek Zalába, mert már egy paradicsompalántát sem tudtak életben tartani, erre – nagy kiábrándulásukra – idén az új helyen sem sikerül az önfenntartás, sorvad a kert minden terménye. Amire a manna naponkénti szedése vagy a kenyérért való mindennapi ima tanít bennünket – Isten mindig megújuló gondoskodása –, most súlyos kérdés elé állít: mi történik, ha Isten nem adja?

Ó, annyiféle magyarázatot lehetne találni: ilyenkor mutatja Isten, hogy ő nem automata, vagy épp bűneink következményei érnek utol minket… De ima és az arra érkező kijelentés nélkül mindez igazából csak spekuláció. Kimondva, hirdetve pedig manipuláció. A kérdés viszont áll: együtt tudunk-e élni azzal is, amikor nincs eső, hanem helyette hőség, és a termés elmarad? Amikor aranyáron kell vennünk azt, amit a palántánk nem termett meg. Elfogadjuk-e, amikor az Isten, akinek a gondoskodását ismerjük és hirdetjük, épp nemet mond? Szükségképpen feszültség ez, mert nem ilyennek ismerjük. Amikor Isten eltér a „szokásostól” – hogy ne mondjam: az általunk elvárttól –, a hitünkben nehéz kérdések támadnak. Gondoljunk a szüleinkre! Amikor nemet mondanak, az nem épp a szokásos gondoskodás tükrében nyeri el a jelentőségét? Aki mindenre igent mond, az egyrészt egysíkú, másrészt esetleg elvtelen, vagy nincsenek határai, netán fél, mi lesz, ha nemet mond. Isten nem ilyen. De tudunk-e együtt élni a szuverén Istennel? Kétségkívül nehezebb, mint egy elvtelen, kiszolgáltatott, félő isten képével. A hatalmas és tökéletes Istennel kapcsolatban lenni jó és félelmetes. Kihívás. Ha nem az volna, nem szentelne meg. Idén, amikor hálát adunk az új kenyérért, kétségkívül egészen más lesz a hitünk, amellyel ezt tesszük, mint a bő esztendőkben. Az őszintén mondott hálaadásban ugyanis ezúttal benne lesz az a keresztyén nyakasság, amellyel Sadrak, Mésak, Abéd-Negó azt mondják Dániel könyvében: de ha nem tenné is! Nem a jó cselekedetei igazolják Istent. Ő nem szorul igazolásra. Uralkodik. A választási lehetőségünk ugyanaz, mint jó időkben: dicsőítjük őt – vagy sem. Szűkölködésben ugyanúgy, mint bőségben. Nem csodálkoznék, ha idén kevesebb helyen tartanának kenyéráldást, mert ahhoz, hogy ilyen helyzetben is dicsőítsük őt, edzettebb hit szükséges. Kérdésekkel, kétségekkel szembenézni képes hitre van szükség, amely számára nemcsak mottó és szép hagyomány a hit, hanem élő kapcsolat. Olyan, amely kiáll feszültségeket, amely túlél nehezebb szakaszokat is, tudva, hogy azokban formálódik a leginkább, és tudva, hogy nem csak ez a távlat adatott nekünk.