Fókusz a ködben

Szó esett már e hasábokon a fókusz főnév mértéktelen jelentésbővüléséről. Arról, hogy a mértan és a fénytan szakszava az eredeti értelmétől messzire csatangolt – a mai beszélő számos életterületen beveti, és gyakorta képzavar, homályos közlés áll elő: „A probléma abban van, hogy elveszi a fókuszt Istenről, és magunkra irányítja”; „Mindenkinek eljön az az időszak, amikor máshová megy a fókusz”; „kölcsönös elhidegülés léphet fel, mert máshová került vagy szétesett a fókusz”; „nála is teljesen elmozdult a fókusz önmagáról a kisbabája felé”. Jövő-menő, illetve „szétesett” fókusz… Lehet, hogy menne a szófűzés ékes magyarsággal is, csak meg kellene próbálni!

Újabban rátettek még egy lapáttal a nyelvhasználók: összetett szó előtagjaként is alkalmazzák, tovább ködösítve az értelmet. Például ha a szóban forgó főnév eredeti jelentéséhez kapcsolódó szemészeti, illetve mentális értelemben használt kifejezés, a fókuszvesztés (látás- vagy figyelem- és koncentrációzavar) más területekre kerül át, nehezen követhető közlés keletkezik. Egy nyári rendezvényről írják: „A szervezés időszakában tartottunk attól, hogy túlságosan sokféle módon lehet érteni a mottó két szavát, ami fókuszvesztéshez vezet majd.” Műkritikában olvassuk: „ez a görög alkotó legfeszültebb, legkegyetlenebb filmje, és igaz ez úgy is, hogy a fókuszvesztés miatt talán a legfelszínesebb is egyben”. Netes oldalakon találtuk: „a júdási fókuszvesztés figyelhető meg náluk, hiszen Isten tiszteletét, méltó dicsőítését is sutba dobnák csak azért, hogy előadhassák, mekkora pártfogói a szegényeknek”; „a nyár végi fókuszvesztés mérhető gazdasági tényező”.

Ignotus, a Nyugat legendás főszerkesztője morbid humorral jelezte: egyáltalán nem érti, de egész értelműnek, teljes kicsengésűnek tartja Ady Endre A fekete zongora című versét. Hasonlót mondhatunk a fenti citátumokról, csak éppen nincs de.